A hányatott sorsú törvényt végül elfogadta a parlament, s persze ismét volt vita, mert ez így szokott lenni.
Évek óta zajló – nevetséges, álszent – viták után a parlament végül elfogadta ma a gyermekek szexuális felvilágosításáról szóló törvény kiherélt változatát, amely sokkal kevésbé szól a szexuális felvilágosításról, sokkal inkább az álszent prüdériáról, s amelyet végül átkereszteltek szexuális nevelésről egészségügyi nevelésre. A felvizezett verzióban elfogadott jogszabály
A képviselőház döntéshozó kamaraként szavazott a jogszabályról, amely most már csak államfői aláírásra vár. A 15 RMDSZ-es parlamenti képviselő közül egyedül Csép Andrea tartózkodott. Az előzmények tudatában már meg sem lepődtünk azon, hogy
Míg az USR-s Simina Tulbure arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai országok közül Romániában a legmagasabb a leányanyák száma, s évente mintegy 700 lány 15 éves kora alatt szüli meg az első gyermekét, „miközben iskolai felvilágosítás hiányában a gyerekeink az interneten, pornófilmekből tanulnak a szexről”, az AUR-os Alin Coleşa azt magyarázta, hogy
amire semmi szükség nincs az iskolákban. Beszédes egyébként, hogy a jogszabály (valamilyen formában) 31 alkalommal szerepelt a parlament napirendjén, a hányatott sorsáról itt olvashatnak részletesebben, itt pedig véleményanyagot írtunk a témáról.
Klaus Iohannis államfő 2020 tavaszán hirdette ki az eredeti jogszabályt, mely szerint az iskolákban félévente legalább egy alakalommal szexuális felvilágosítást kell tartani. A parlament pár hónappal később a tantárgy nevét szexuális nevelésről egészségügyi nevelésre változtatta, sőt, ezúttal azt is beleírták, a tantárgy csak akkor oktatható, ha a gyerekek szülei is beleegyeznek. Iohannis azonban megtámadta az alkotmánybíróságon a kiherélt jogszabályt, mert nem derült ki, hogy az erkölcscsősz honatyák egészen pontosan mit értenek egészségügyi nevelés alatt.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.