Két medvét kilőnek, két macicsaládot elköltöztetnek.
A környezetvédelmi minisztérium végre meghozta azt a döntést, amire már hónapok óta várnak Hargita megye két településén, Csíkpálfalván és Csíkszentmártonban. A szaktárca alapos megfontolás után kiállította a szükséges engedélyt két medve kilövésére, illetve két medvecsalád elköltöztetésére.
A csíkpálfalvi medve az elmúlt hónapban számos alkalommal okozott kárt a környéken, legutóbb a hét elején pusztított el öt juhot egy gazdaságban. A Csíkszentmártonban otthonosan mozgó medve egy lovat és több szarvasmarhát pusztított el az utóbbi időszakban. Azt igérik, hogy mindkét esetben körültekintően járnak el a helyi vadászegyesületek kilövésért felelős illetékesei, hogy a vadászok biztosak lehessenek abban, nem egy másik medvét lőnek le, hanem azt, amelyik a károkat okozta.
A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség tájékoztatása szerint a Szent Anna-tó környékén is szükség van beavatkozásra, így egy kétbocsos, illetve egy hárombocsos medve elköltöztetése is folyamatban van. Egyébként a medvék okozta károk száma az elmúlt évben nem sokat változott Hargita megyében, az év elejétől mintegy 150 vadkárról érkezett bejelentés, ezekből 120-at medvék okoztak, a többit vaddisznók, farkasok és hódok.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.