// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Aki nem bírja ki novemberig

// HIRDETÉS

Az Tăriceanu volt kormányfő. Úgy akar államfő lenni, hogy már szeptemberben felfüggesztetné Băsescut. Aki novemberben amúgy is végleg kiköltözik a Cotroceni palotából.

Értelmetlen javaslattal próbál kitűnni az államelnöki verseny szürke mezőnyéből Călin Popescu Tăriceanu, aki Traian Băsescuval került hatalomra 2004-ben mint a DA szövetség kormányfője. Két évvel később viszont összerúgta a port az államfővel.

Tăriceanu idén kilépett a Nemzeti Liberális Pártból, amikor az kilépett a PSD-vel közös kormánykoalícióból, és ellenzékbe vonult. A politikus saját pártot alapított Liberális Reformista Párt néven, és most nemcsak államfőjelöltként kíván indulni, de a november 2-i elnökválasztás után valószínűleg Victor Ponta beveszi a kormánykoalícióba is.

Tegnap este pedig Călin Popescu Tăriceanu, aki a szenátus jelenlegi házelnöke, az államfő újbóli felfüggesztését javasolta. (Romániában az államfő felfüggesztése esetén a szenátus házelnöke veszi át ideiglenesen a tisztséget.) Az ő fejében ennek már a menetrendje is megvan: a parlamentnek szeptember 23-án fogadná el a vonatkozó határozatot, a referendumot pedig november másodikán, a romániai elnökválasztás első fordulójának napján tartanák. Amikor egyébként is államfőt választunk úgy, hogy Traian Băsescu már nem indulhat újabb mandátumért.

A Liberális Reformista Párt vezetője szerint Traian Băsescu sorozatos alkotmányszegéseivel szolgált rá a tisztségéből történő elmozdítására. felidézte, hogy Băsescu testvére korrupciós botrányba keveredett, leplezetlen pártpolitikát folytat, ráadásul megakadályozta, hogy Corina Crețu román biztosjelölt az egyik legnagyobb súlyú posztot kapja meg az Európai Bizottságban. Ez utóbbi állítását nem bizonyította - írja a maszol.ro a HotNews hírportálra hivatkozva.

Amire Băsescu Wales-ből csak annyit mondott: annál jobb, mert akkor ő is beszáll a kampányba. „Kampányban óriási az újjáéledési képességem” – jelentette ki.

Fotó: Călin Popescu Tăriceanu Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro