Hozza a formáját a román „diplomácia”.
A régi nótát fújja a román külügy annak nyomán, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter higgadt üzenetben reagált Klaus Iohannis román államfő magyarellenes handabandázására, amelyben – lévén választási év – azzal próbálta meg lejáratni az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy a képviselőház csak azért tudta hallgatólagosan elfogadni a Székelyföld autonómiastatútumát, mert a PSD összejátszott a magyarokkal, hogy a kezükre játssza Erdélyt.
Iohannis még Magyarországot is belekeverte a hagymázas összeesküvés-elméletbe, azzal vádolva meg a PSD-t, hogy lepaktált Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Nos, a román külügy az emiatti magyar reakcióra adott válaszában ismét csak az ismert paneleket veszi elő: a diplomáciai bullshitológiába csomagolt nyilatkozatban azt sugallja, hogy Magyarország „eltéríti Iohannis nyilatkozatának értelmét”, és Románia belügyeibe avatkozik be, amikor szót emel az ügyben, amelyben a román államfő közvetlenül megemlíti a magyar kormányfőt.
Ja, természetesen nem hiányozhat a román körökben megszokott, provokatív „úgynevezett Székelyföld” formula sem.
A Bogdan Aurescu vezette román külügy „provokatívnak és nem helyén valónak” nevezi, hogy Szijjártó Péter gyűlöletkeltőnek nevezte Iohannis kirohanását, és Románia, illetve a magas rangú román tisztségviselők iránti tiszteletlenségnek minősíti azt.
És akkor következik az újabb, unalomig ismert román bullshit-panel:
„A külügyminisztérium hangsúlyozza: Románia minden állampolgárát tiszteli, és nemzetiségtől függetlenül teljesíti alkotmányos kötelezettségeit velük szemben, és folyamatosan egy integrált, a humanizmus elvein, az interkulturalitáson és a kölcsönös tiszteleten alapuló társadalom megszilárdításán dolgozik” – olvasható a közleményben.
A továbbiakban szó esik még a román fél visszafogottságáról a magyar „provokációkkal” szemben, magyar-román a stratégiai partneri viszonyról az EU-n és a NATO-n belül, na meg a jószomszédi viszony fontosságáról, amelyért a román fél oly sokat tesz.
Na, nem feltétlenül ezzel a nyilatkozattal.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.