// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Adóhivatali vezetők a Roma Párt sikkasztási botrányában

// HIRDETÉS

Újabb nagyszabású bűnügy.

Az adóhivatal csúcsáig ért az a sikkasztási botrány, amely miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) két képviselő, Nicolae Păun, a Roma Párt elnöke, valamint Mădălin Voicu tiszteletbeli elnök előzetes letartóztatásának jóváhagyását kérte a képviselőháztól.

Az ügyben bűnvádi eljárás indult Gelu Ştefan Diaconu, az adhivatal (ANAF) elnöke és Mihai Gogancea-Vătăşoiu alelnök ellen is, ami miaatt Anca Dragu pénzügyminiszter lemondásra szólította fel őket. „Az adóhivatal Románia egyik legfontosabb intézménye, a vezetésének pedig minden gyanún felül kell állnia. Jelen helyzetben, amikor az ANAF elnöke és alelnöke ellen bűnvádi eljárás indult, normális, hogy a lemondásukat kérem. Az ANAF vezetőinek feddhetetlenségét csöppnyi kétely sem érheti. Mindkettejük lemondását kértem, mivel az általuk betöltött tisztségben semmilyen gyanú nem elfogadható” - szögezte le Dragu közleményében. Hozzátette: több utódjelölt is van, személyükről azonban később döntenek.

A két adóhivatali vezetőt hivatali visszaéléssel és bűnpártolással gyanúsítja a DNA. A korrupcióellenes ügyészek szerint annak nyomán, hogy Voicu 2015 januárjában és májusában közbenjárt náluk Păun érdekében, két olyan körlevelet adtak ki, amelynek nyomán a roma pártnál hamis megbízási szerződéssel alkalmazott személyek mentesültek az egészségbiztosítási járulék fizetése alól a 2012-es évre.

Diaconu ugyanakkor csütörtökön közölte: esze ágában sincs lemondani, mivel nem tartja hibásnak magát. Ehelyett arra vár, hogy elmozdítsák tisztségéből, hogy amikor lezárul az ügy, világos legyen, kit terhel a felelősség. Állítása szerint a terhére rótt körlevelekkel csupán egy problémát orvosolt, mivel egy, az adótörvénykönyvben fölmerült anomália miatt a számítógépes rendszer több száz lejes járulékbefizetési felszólítást küldött ki „a két-három lejes jövedelmek után is.”

Mint arról beszámoltunk, a DNA szerdán kezdeményezte Nicolae Păun és Mădălin Voicu letartóztatását, mivel több mint 27 millió lejnyi uniós és állami költségvetési forrás elsikkasztásával gyanúsítja a két honatyát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro