// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Addig járt a rebellis ortodox érsek korsója a kútra, míg eltörték

// HIRDETÉS

Mégpedig a román ortodox egyház feje, egy jól irányzott és fájdalmas ütéssel.

Ki ne ismerné az igazi botrányhős konstancai főpapot, Teodosie érseket. Számtalan csíny, vírustagadó akció, emeletes marhaság fűződik a nevéhez.

Na de tudjuk: addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Ez történt a támadhatatlannak tűnő Teodosie mesterrel is. A minap kapott ugyanis egy levelet. Mégpedig a főnökétől, Daniel pátriárkától, a romániai ortodox egyház fejétől. És a hírek szerint nem rajongói levél ez.

A történetnek van egy kis előzménye is. Teodosie szeretne lépni egyet felfelé az egyházi ranglétrán: metropolita akar lenni. Ezért még nemrég arra is hajlandó volt, hogy oltakozásra buzdítsa híveit, amit korábban kereken megtagadott. Na de úgy tűnik, későn kapott észbe.

Dániel pátriárka levelében ugyanis dörög és villámlik minden szó. A vád szerint Teodosie saját ambíciói okán szeretne metropolita lenni. Pedig nem is érdemli meg.

Mert: állandóan botrányt kavar, magasról tesz a pátriárkia ajánlásaira és utasításaira, azt csinál, ami éppen neki tetszik, szóval igazi lázadó. Aztán a pandémia bő éve alatt rendesen akadályozta a járványügyi szabályok betartását, sőt, igazi antivakszerként viselkedett. De akadnak némi gondok a konstancai érsekség doktori iskolájában is: dolgozatokat, az tanárok köszönő viszonyban sincsenek a tudományos módszertannal.

Végül, de nem utolsósorban: a Teodosie által vezetett érsekség öt éve „elfelejtett” számlákat fizetni. Egy eklatáns példaként álljon itt egy 468 822 lejes nyomdai tartozás. Az ilyen sarakat pedig egy határon túl az egyház sem szokta szó (vagy tett) nélkül hagyni.

És akkor így állunk: a lázadó érsek megkapta a mennyei taslit. És a korábbi tettei fényében reméljük, fájt is neki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro