// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

A vádak ejtését kéri a DNA-tól Markó

// HIRDETÉS

És arra enged következtetni: nem adja fel a harcot.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA) címzett beadványban kéri Markó Attila RMDSZ-es képviselő az ellene megfogalmazott vádak ejtését. Ezt a Magyarországon tartózkodó honatya maga tudatta Facebook-oldalán. Mint ismeretes, Markó a restitúciós hatóság egykori tagjaként gyanúsítottként szerepel abban az ügyben, amelyben a testület tagjait azzal vádolják, hogy 2011-ben jogtalanul ítéltek meg kárpótlást egy bukaresti telekért, mivel annak értékét a valós árnál háromszorosan túlbecsülték. Markó múlt héten nyilvánosságra hozta az ülés jegyzőkönyvét, amelyen nem szerepel az aláírása, bizonyítandó, hogy nem is volt jelen. Ennek nyomán kéri a vád ejtését.

„Innen két irányba mozdulhat a történet: az ügyészség beismeri tévedését és ejti a vádakat, vagy az ügyészség csakazértis vádat emel ellenem is (amit amúgy megtehetett volna már a mai napon). Szerintem ez egy újabb jogállami próbatétel - például arra, ahogy betartják az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikkelyét, abból is az (1). c pontot. Ha hinni és bízni akarok a romániai jogállamban, akkor nincs is második variáns" - írta.

Markó leszögezi: spesiszentgyörgyi parlamenti képviselői feladatát a továbbiakban is el kívánja látni. „Ugyanakkor a romániai igazságszolgáltatás csúfosan megbukott a Székely Mikó Kollégium ügyében, tehát

nem fogom kiszolgáltatott módon hagyni, hogy bilincsben kelljen kiáltanom a jogállami elvek érvényesüléséért.

Nem beszélve arról, hogy - bár nyilvánvalóan megtettem - nem az én feladatom az ártatlanság bizonyítása!” – fogalmaz a honatya.

Megjegyzi: közösségünk ellen minden oldalról lőnek: levetetik a székely zászlót, büntetnek a magyar himnuszért, és közben senkit ezért nem vonnak felelősségre.

„Ezért most - a vádak azonnali ejtésére várva -

hasznosabbnak érzem magam, ha minden időmet arra használom, hogy a Székely Mikó Kollégium védelmében minden követ megmozgassak: magyarországi, amerikai és más közéleti személyek, lobbicsoportok, szakmai körök és közvélemény megkeresésével.

Úgy érzem, hogy képviselői mandátumom jobban kiteljesítem így, mint a költségvetés parlamenti vitájával. Valahol és valamikor én is, a református egyház is, és az erdélyi, sepsiszentgyörgyi magyar emberek is győzni fognak, győzni fogunk!” – írja Markó.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro