Alaposan körbejártuk a királytemetkezések kiemelt helyszínén, a nagyváradi várban nyílt kiállítótereket.
Az Omega koncertjével záruló Szent László Napok jól példázta, hogy a frissen felújított nagyváradi vár ideális fesztiválhelyszín. Nemcsak izgalmas, a rendezvényszervezők számára könnyen kiaknázható története, hanem infrastruktúrája miatt is: a 15 hektáron elterülő épületkomplexumban közel 500 jól felszerelt – többnyire a kánikulában jólesően hűvös – termet alakítottak ki, működik már a szálloda és több kiszolgálóhelyiség is.
A vár fokozatosan telik meg élettel, egyre több civil szervezet költözik be, és bár érződik még a befejezetlenség, rengeteg látnivalóval szolgál. Jobb helyszínt tehát aligha lehetne találni egy Szent Lászlót ünneplő rendezvénysorozatnak, igaz, hogy a forró hangulatot nemcsak a programok biztosítják, hanem általában a tartós kánikula is, melynek következtében egy katlan mélyén érezheti magát a fesztiválozó az átforrósodott kockaköveken.
A magyar királytemetkezések egyik kiemelt helyeként a vár legizgalmasabb látnivalója kétség kívül a várostörténeti múzeum. Az 5 lejes belépőért szakszerű idegenvezetést is kaptunk, láthattuk a palota egyik leglátványosabb helyiségét, a griffes termet, amelynek falát a középkorból származó, mitikus állatokat ábrázoló reliefek díszítik, az egykori, Szent László által alapított székesegyház maradványait, amelyben – Székesfehérvár után – a legtöbb magyar királyt eltemették, de a Kisebbik Szűz Mária templom romjait is, amelyre a várfelújítás kezdeti szakaszában bukkantak rá váratlanul. Erről megtudhattuk, hogy a püspökök saját használatú temploma volt, az egyszerű hívek előtt zárva volt. Temetkeztek is ide, egy beazonosítatlan csontváz szabad szemmel is látható a romok között.
A fejedelmi palota alatt hosszan húzódó pincében az ásatások során előkerült köveket, épületmaradványokat állítottak ki, ez meglehetősen kezdetleges képet nyújt, várhatóan tovább bővítik. Néhány kínzóeszköz is megtekinthető, de ezek csak a turisták szórakoztatására kerültek kiállításra, nem köthetőek a várhoz. A pincerendszernek kiváló az akusztikája, emiatt komolyzenei koncerteket is tartottak már itt.
.jpg)
A fejedelmi palota másik felében megszámlálhatatlanul sok állandó és alkalmi tárlat várja a látogatókat: nem is nagyon tudtuk, mire számítsunk, amikor a vezetett sétát elhagyva erre vettük az irányt. Két szintet jártunk be, és egészen szürreális élményt nyújtott a barangolás, hiszen teljesen váratlanul követték egymást a kiállítóterek: egyik pillanatban még a nagyváradi fotóművészet történetével ismerkedtünk, pár lépéssel odébb már több ezer kisautómakettre vagy szépen restaurált 19. századi legyezőre csodálkozhattunk rá. Kétség kívül kiérződik a termek megtöltésére való igyekezet, hol túlzsúfolt kiállítóterekkel, hol szinte üresen álló termekkel találkoztunk, bizonyára hosszas folyamat lesz mindegyik szakszerű berendezése. A kiállítások közül kiemelhető a váradi felekezeteket – köztük a katolikus és a református közösségek intézményeit és történetét – bemutató tárlatok, melyeken látszik, hogy alapos munka előzte meg az összeállításukat.
Lenyűgöző látványt nyújtott Makoldi Sándor debreceni festőművész kiállítása, amely nem része a vár állandó tárlatainak, kifejezetten a Szent László Napok alkalmából nyílt meg. A színpompás alkotások a magyar népmesék, legendák csodás, misztikus világát idézik, rendkívül letisztult üzenetet hordoznak. A tárlat még két hétig látogatható, érdemes betérni annak, aki még nem látta.

Nosztalgikus gondolatokat ébreszt a kommunizmus tárgyaiból nyílt állandó tárlat. Van itt minden: régi elektromos készülékek, tejesüveg, propaganda-kiadványok, a pionírtevékenységgel kapcsolatos emlékek, nippek – mintha nagyanyáink 30 évvel ezelőtti lakásába lépnénk be, annyi különbséggel, hogy ott nem virított Ceaușescu portréja.
.jpg)
Egy másik teremben az „aranykor” ma már banálisnak tűnő játékait állították ki. Érdekessége a kiállításnak, hogy a tárgyakat váradiak adományozták a múzeumnak. Bizonyára ennek bővítése is folyamatban van. Egyetlen szépséghibája a tárlatnak, hogy míg a többi tárlaton gondos figyelemmel fordított román, magyar és angol nyelvű feliratok voltak, addig itt értelmezhetetlen, helyesírási hibáktól hemzsegő magyar szöveg olvasható, és ez aligha része a koncepciónak.
Összességében elmondhatjuk, rengeteg látnivalót rejteget a vár: a kiállításoknak csak a töredékét sikerült megtekinteni, pedig szinte egy egész napot bámészkodással töltöttünk. Ha mindegyik kiállítótér megnyílik, még visszatérünk.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
… egy turista lezuhant a Fogarasi-havasokban, esélye nem volt a túlélésre … és tessék nézni államelnököt rövidgatyóban!
… egy turista lezuhant a Fogarasi-havasokban, esélye nem volt a túlélésre … és tessék nézni államelnököt rövidgatyóban!
A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.
A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.