Egyelőre úgy tűnik, a Nyugatbarát erők örülhetnek Moldovában, hiába nyerték meg a parlamenti választást a Moszkva-párti szocialisták.
Az Európa-barát pártoknak jut az új moldovai parlament mandátumainak többsége, annak ellenére, hogy az élen továbbra is a Moszkva-barát, ellenzéki szocialisták (PSRM) állnak 21,66 százalékkal - derült ki hétfőn kora hajnalban a központi választási bizottság előzetes eredményeiből.
A szavazókörzetek 87 százalékának összesített eredménye alapján az eddig kormányzó Európa-barát koalíció két pártja, a Vladimir Filat vezette liberális demokrata párt (LDPM) és a Marian Lupu vezette demokrata párt (PDM) együttesen a voksok több mint 35 százalékát gyűjtötték be (19,21 illetve 15,82 százalék). Bejutott a parlamentbe 9,35 százalékos eredménnyel a Mihai Ghimpu vezette liberális párt (PL) is, amely egy év után, 2010-ben lépett ki a koalícióból.
Számítások szerint az EU-párti tábornak együttesen 57-58 mandátuma lehet a 101 tagú moldovai parlamentben, ami biztos kormányzást tenne lehetővé (eddig 53 mandátuma volt a kormánykoalíciónak).
Dumitru Diacov, a demokrata párt tiszteletbeli elnöke az Interfax orosz hírügynökségnek kijelentette, hogy
„Egészében véve elégedettek vagyunk a választások eredményével, ami közel áll ahhoz, amire számítottunk" - mondta Diacov. „Az első ránézésre nem túl jó eredményt" az elmúlt években általuk megkezdett radikális reformokkal magyarázta, amelyek az emberek várakozásával ellentétben nem hoztak azonnali eredményeket.
A koalíció esélyeivel kapcsolatban a demokraták tiszteletbeli elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az Európa-barát pártok között volt egy „gentleman agreement", hogy a kampányban nem támadják egymást, és ezt összességében betartották.
Az élen álló szocialistáknak a Vladimir Voronin volt elnök mögött felsorakozó, és a Nyugat-Kelet vitában a középút mellett érvelő kommunisták (PCRM) 17,95 százalékos eredményével együtt is csak 43-44 mandátuma lenne a chisinaui parlamentben.
A kommunisták a 2009-es eredményeiknél sokkal gyengébben szerepeltek, az Interfax által megszólaltatott egyik elemző szerint azért, mert nem foglaltak állást világosan az ország orosz orientációjával kapcsolatban, és a kampány során többször is változtatták az álláspontjukat az EU-hoz, illetve az Oroszország vezette gazdasági tömbhöz, az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez való viszonnyal kapcsolatban.
Az Igor Dodon vezette szocialisták (PSRM) ezzel szemben nyíltan oroszbarát pártként pozícionálták magukat a kampányban, és annak során politikusaik többször is megfordultak Moszkvában.
Dodon az eredmények ismeretében az Interfaxnak úgy nyilatkozott, hogy
A szocialisták vezetője felháborítónak minősítette a külföldi szavazás megszervezését. „Moszkvában 15 ezren fagyoskodtak az utcán és nem tudtak szavazni, de a központi választási bizottság nem volt hajlandó megnövelni sem a szavazóhelyiségek, sem a rendelkezésre álló szavazólapok számát" - hangoztatta.
Médiajelentések szerint az orosz fővárosban a kialakult hosszú sorok miatt a rendfenntartó erőknek is be kellett avatkozniuk, és végül háromezren nem tudtak leszavazni. Moldován belül ugyanakkor több helyen, így végül a fővárosban is meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását.
A vasárnapi parlamenti választásokon a szavazásra jogosult moldovaiak 55,86 százaléka adta le voksát.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.