// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

A székely „terroristák” kovácsolják össze az erdélyi magyar politikai egységet?

// HIRDETÉS

Összefogva szerveznek tüntetést az erdélyi magyar pártok és civil szervezetek Kézdivásárhelyen a terrorizmus miatt elítélt Bekéékért.

Közös sajtótájékoztatón jelentették be az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői, hogy nagyszabású tüntetésre várják mindazokat, akik szerint ártatlanul ítélték el Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmus vádjával bebörtönzött két aktivistáját.

A tüntetés július 12-én, csütörtökön 18 órakor kezdődik az udvarteres város főterén, és a szervezők abban bíznak, hogy a közös mozgósítás révén több ezren vesznek majd részt a megmozduláson. Igény szerint buszos utaztatást is biztosítanak a nagyobb székelyföldi városokból.

„Száz éve akarnak minket is eltakarítani Erdélyből, azonban ez nem fog menni. Amikor összefogtunk, mindig volt eredmény is. Örvendek, hogy végre közösen egy asztalhoz ültünk, bár az alkalmat erre felháborító esemény adta, de most közösen tudunk lépni nemzeti ügyeinkért” - fogalmazott a hétfői, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Kulcsár-Terza József, az MPP parlamenti képviselője az EMNT közleménye szerint.

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke szerint a magyar közösség számára az elmúlt hét döntései – a gyulafehérvári Batthyáneum ügyében született kedvezőtlen döntés, a Bánffy-erdők visszaállamosítása, a Beke-ügy, Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök tízezer eurós büntetése a székely zászló miatt – egy olyan pofonsorozatot jelentenek, amelyet nem érdemelt meg, „még centenáriumi születésnapi ajándékként sem”. Sándor Krisztina szerint elérkezett az ideje egy új típusú érdekérvényesítésnek.

Grüman Róbert, az RMDSZ Kovásznai Megyei Tanácsának alelnöke kihangsúlyozta: a jelenlegi helyzet egy pártok feletti összefogást eredményezett, egy nemzeti ügy érdekében. „Székelyföldön nincsenek terroristák. Beke István és Szőcs Zoltán sem azok. Ezzel az ítélettel azt akarja elérni a kormány, hogy az autonómiaharc ne folytatódjon, de még mindig van több olyan demokratikus eszköz, amelyet ki lehet használni az ügy érdekében” – jegyezte meg Grüman.

Mint arról beszámoltunk,szombaton már lezajlott egy tüntetés Kézdivásárhelyen, melynek résztvevői Beke és Szőcs szabadon bocsátását követelték, és hangsúlyozták politikai foglyoknak tekintik a két vármegyést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro