Maroknyi székely? Porlik, mint a szikla? A román bajnoki kosárlabda-mérkőzésen? A sportminiszter nem érti.
A mérkőzések előtti himnuszéneklés gyakorlata január 5-én, a bajnokságot vezető Sepsi Sic sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat és a kolozsvári U szentgyörgyi mérkőzése után került az érdeklődés középpontjába. A Sepsi SIC által fölényesen megnyert mérkőzés után a kolozsváriak edzője sérelmezte, hogy csapatának ellenséges hangulatban kellett játszania, mert a mérkőzés előtt nem hallgatta mozdulatlanul végig a hazai szurkolók által elénekelt székely himnuszt. A kolozsvári csapat tagjai
A botrány január 9-én folytatódott, amikor a sepsiszentgyörgyi csapat a bukaresti Rapid vendégeként lépett a pályára. A mérkőzésen a Rapid szurkolói a román himnusz éneklését is megzavarták, és transzparenst feszítettek ki azzal a szöveggel, hogy Székelyföld nem létezik!. A zavarkeltő bukaresti szurkolókat a csendőrség eltávolította a lelátókról. A bukaresti mérkőzés is a sepsiszentgyörgyi csapat fölényes győzelmével végződött.
A Román Kosárlabda Szövetség FRB állásfoglalásban rögzítette, hogy a szabályzat szerint valamennyi bajnoki mérkőzés előtt el kell énekelni a román himnuszt. Az ezt követő három percben a helyi szurkolók bármilyen énekkel buzdíthatják csapatukat,
Ebben a vitában foglalt állást pénteken az ifjúsági és sportügyi tárca arra figyelmeztetvén a szakszövetségeket, hogy csak a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt indokolt a román himnusz éneklése. Elisabeta Lipa ifjúsági és sportminiszter a közösségi oldalán úgy vélekedett, hogy egyenes tilos a himnuszéneklés a belföldi bajnoki mérkőzések előtt. A tárcavezető azzal érvelt, hogy sokszoros román bajnok evezősként egyetlen olyan hazai versenyen sem vett részt, amely előtt elénekelték volna a himnuszt, és
Vasárnap a „miniszter kabinetje” közleményt adott ki, amelyben pontosította, hogy a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt kötelező elénekelni a himnuszt, de nem tilos ezt tenni a bajnoki mérkőzések előtt sem. Ezt követte a minisztérium hétfői közleménye, amelyben a miniszter jelentést kért keddre Carmen Tocala sportügyi államtitkártól a Sepsi Sic kosárlabdacsapat sepsiszentgyörgyi és bukaresti mérkőzéséről.
Romániában csak a kosárlabda bajnokságban honosították meg évekkel ezelőtt a mérkőzések előtti himnuszéneklés szokását. A székely himnuszt a Csíkszeredai Sportklub és a gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapat, a székelyudvarhelyi FK teremlabdarúgó csapat és KC kézilabdacsapat, valamint sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapat mérkőzései előtt vagy után szokták a nézők elénekelni.
A cirkusszal kapcsolatos eszmefuttatásunk itt olvasható el.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.