Közben a Román Olimpiai és Sportbizottság feljelentette őket a diszkriminációs tanácsnál. És nem csak ott.
Talán csak a marslakók nem hallottak a hét elejének nemzeti álbotrányáról: a szlovéniai vébén a többnyire székely játékosokból álló válogatott együtt énekelte a székely himnuszt a lelátók népével, a magyar–román meccs után.
Oké, a román politikai elit és média egy része fulmináns agyfaszt kapott a hírtől: mindenki hőbörgott, sikoltozott, lemondást követelt stb. Aztán pár nap alatt elült a vérzivatar, legalábbis a közbeszéd szintjén. Nem úgy a román hokiszövetségben, amelynek főtitkára egyenesen hazaárulással, továbbá a meccs eladásával vádolta a székely hokisokat.
A szövetségi elnökség dérrel-dúrral beharangozott egy gyűlést, amikor is majd jól megbüntetik a hazaárulókat. Az eleinte csütörtökre meghirdetett gyűlés végül pénteken zajlott… volna, ha a 13 elnökségi tagból jelen lett volna legalább kilenc, amenny az érvényesség feltétele. De nem volt jelen, csak hét.
És valójában nem is ez a gond. A hírek szerint egy elnökségi gyűlést a szabályok értelmében öt munkanappal a kijelölt időpont előtt kell meghirdetni. Na mármost, ha abból indulunk ki, hogy az álbotrány hétfőn pattant ki, és feltesszük, hogy a bosszúszomjas vezérség már hétfőn kidoboltatta a gyűlést, akkor számoljunk ki öt munkanapot: kedd, szerda, csütörtök, péntek, hétfő. Nos, az érvényes szabályok szerint hétfő előtt meg sem tarthatták volna az inkvizóciót. Ejnye, sporttársak!
Na de a véletlen úgy hozta, hogy a galaci hokiklub három elnökségi képviselője (ez is érdekes: a román válogatott hokicsapat színe-javát székely klubok adják, mégis csak egy székely képviselő ücsörög az elnökségben) éppen pecázott a Duna-deltában és online sem tudtak részt venni a vészgyűlésen, mert nem volt jel a maroktelójukban.
Elmaradt tehát a szabálytalanul meghirdetett gyűlés. Május 24-én viszont meglesz, és a tervek szerint valóban keményen meg akarják büntetni a székely hokisokat. Az egyik verzió szerint egy évre eltiltják őket a válogatott szerepléstől. A másik mérlegelt lehetőség az, hogy eltiltják őket a magyar bajnokságban (Erste Liga) való szerepléstől.
És ha már lúd, legyen kövér: a pénteki szent napon a Román Olimpiai és Sportbizottság is felöltötte a drákói szigor trikolór mezét: közölték, hogy feljelentést tettek a diszkriminációellenes tanácsnál (CNCD) a székely hokisok román sporthoz nem méltó viselkedése okán. De nem csak ott. Van egy ilyen minisztériumközi bizottság is, amely azzal foglalkozik, hogy az antiszemitizmus, xenofóbia, radikalizáció és gyűlöletbeszéd elleni küzdelem nemzeti stratégiáját alkalmazza a gyakorlatban. Na, itt is feljelentették a székelyhimnusz-éneklő hokisokat.
Szóval lesz ennek az ügynek még folytatása. Jó hangos. Drukkolunk a hokisoknak!
https://www.facebook.com/olympicromania/posts/7464287506979573
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
Egy kolozsvári vállalkozó megelégelte, hogy az adóhatóság honlapja rosszul működik, két óra alatt gyártott egy teljesen működőképes és gyors verziót. Az élelmiszerbiztonsági hatóság pedig a Facebookon vásárolt húsvéti kalács veszélyeire figyelmeztet.

További híreink: az időnket is ellopják – 23 órás lesz a vasárnap; az üzemanyagárak pedig elszabadultak, de a gazdákat legalább megmentené egy rendelet.