// 2024. október 2., szerda // Petra
Magyarország

A multikulti nem megoldás, de a bezárkózás sem

Jól tippelnek, hogy ez nem a Fidesz, hanem egy másik jobbközép párt kongresszusán hangzott el.

Vastapsot kapott Angela Merkel német kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) karlsruhei kongresszusán elmondott beszéde után. Az ovációt az indokolhatja, hogy a Bundeskanzlerin szónoklatából egyfajta szintézisre törekvő politikus képe rajzolódott ki, aki megpróbálja összebékíteni a német jobbközép táboron belüli, a menekültkérdéssel kapcsolatos különböző nézőpontokat.

A befogadás humanitárius kötelesség

A CDU-nak keresztény pártként tudomásul kell vennie, hogy a menekülthullámmal nem tömegek özönlenek Németországba, hanem emberek érkeznek, akiknek méltóságát tiszteletben kell tartani – szögezte le Merkel. A pártelnök-kancellár a menekültválságban követett politikáját magyarázva érthetőnek nevezte, hogy a Németországba érkező menedékkérők nagy száma aggodalmat okoz a lakosságban. Jogos az aggodalom amiatt, hogy a menekültek tartósan megváltoztatják az országot és a német kultúrát – tette hozzá.
 
Ugyanakkor a „21. században a bezárkózás nem ésszerű választás”, a menekültek beáramlása pedig lehetőségeket, esélyt is jelent. Ennek felismeréséhez a CDU tagjainak, támogatóinak fel kell idézniük a CDU alapító eszméit, mindenekelőtt a párt politikáját vezérlő „keresztény emberképet” – mondta. A szeptember 5-ére virradó éjjelen kialakult helyzet, amikor a Budapesten rekedt menekültek ezrei gyalog mentek az autópályán Ausztria felé, „az európai értékek próbatétele” volt, Németország és Ausztria pedig „a humanitás parancsára” úgy döntött, hogy beengedi ezeket az embereket.
 
A multikulti önátverés 

A kancellár ugyanakkor határozott elvárásokat is megfogalmazott a befogadott emberek felé. A menekülteknek be kell illeszkedniük a társadalomba, és tiszteletben kell tartaniuk a német értékeket és törvényeket, valamint meg kell tanulniuk németül. A multikultit nemes egyszerűséggel önátverésnek nevezte, mert „párhuzamos társadalmak” kialakulásához vezet. Merkel szerint érezhetően csökkenteni kell a menedékkérők számát, mert ez mindenkinek érdeke: Németországnak, Európának és maguknak a menekülteknek is. Ehhez európai megoldásra van szükség, és szoros együttműködésre a kibocsátó- és tranzitországokkal.
 
Merkel a határvédelem fontosságáról is beszélt: szerinte az európai menekültválság Schengen „első nagy próbatétele”, amely rögtön meg is mutatta, hogy a rendszer a külső határok őrizetében még „nem nőtt fel a feladathoz”. Márpedig Schengenre nagy szüksége van Németországnak, hiszen Németországé a legnagyobb uniós gazdaság, az EU közepén fekszik és sok szomszédja van.„Sikerülni fog” („Wir schaffen das!”) – hangsúlyozta ismét sokat idézett jelmondatát Merkel.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro