// 2024. október 2., szerda // Petra
Románia

A migránsoknak nem akaródzik Romániába jönni

Hiába a kvóta, szívesebben maradnak Olaszországban vagy Görögországban. Erőszakkal pedig nem cipelik ide őket.

A kötelező befogadási kvóták legfőbb ellenfelei a jelek szerint nem a berzenkedő közép-kelet-európai államok, hanem maguk a menedékkérők. Mihăiță Calimente, a román Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SIE) felügyelő parlamenti bizottság elnöke szerint ugyanis nem fognak a közeljövőben Romániába érkezni azok a migránsok, akiket Bukarestnek Olaszországtól kellene átvennie, mert nem lehet őket erőszakkal áttelepíteni.

A román hatóságok korábban azt közölték, hogy november végére várják a romániai táborokba az első 300 menedékkérőt, akiket a kötelező uniós kvóták alapján vesznek át más uniós országoktól. Calimente szerint Olaszországban 

megpróbálták azonosítani a migránsokat, de nem jártak sikerrel, 

mert ott szabadon mozoghatnak. Úgy vélte: nem is lesznek egyhamar menedékkérők, akik a schengeni övezethez tartozó Görögország vagy Olaszország helyett Romániát választanák. Mindez persze nem akkora újdonság, mióta azok a bizonyos afgán migránsok elsírták magukat, amikor megtudták, hogy Romániába tévedtek, Magyarország helyett.
 
A parlamenti bizottság kedden meghallgatta Mihai-Răzvan Ungureanunak, a SIE igazgatójának tájékoztatását a migránsválságról, ezt követően pedig a bizottság elnöke úgy nyilatkozott: nem lehet a migráció csökkenésére számítani, de az áradat egyelőre elkerüli Romániát, mert amíg nyitva vannak a migránsok előtt a megszokott útvonalak,
 
semmilyen csábítást nem jelent számukra Románia.  

Hozzátette: a kedvezőtlenre forduló időjárás ellenére továbbra is sokan indulnak útnak, mert attól tartanak, hogy Németország is lezárja határait, és nem fogad több bevándorlót.
 
Az esetleges terrorfenyegetettséggel kapcsolatban Calimente közölte: Romániában jelenleg nem számítanak merényletekre, nem emelték a terrorelhárítás készültségi szintjét. A lehetséges öt fokozat közül a második, „elővigyázatos” szint van érvényben. Azért azt még megjegyezte, hogy nem bátorítják a származási országokban a migránsokat arra, hogy Romániába jöjjenek.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro