Mérsékelten hiteles érvekkel hadakozik a magyar tulajdonú ingatlanok visszaszolgáltatása ellen.
Az egyházak képtelenek megfelelő oktatási körülményeket biztosítani a diákoknak, és rossz a restitúciós törvény – jelentette ki Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester az Unirea Főgimnázium fűtésrendszerében bekövetkezett meghibásodás kapcsán.
„Mindig csak abban a három iskolában vannak gondjaink, amelyek az egyházakhoz tartoznak. Felszólítom a papokat, hogy sürgősen intézkedjenek és biztosítanak anyagi hátteret a visszaadott iskolák általános felújítására, hogy a diákok megfelelő körülmények között tanulhassanak. Ha ezt nem teszik meg, újra határozottan kérem, hogy ezeket az épületeket adják vissza a polgármesteri hivatalnak, mert mi rendbe tesszük és tartjuk őket” – reagált Marosvásárhely polgármestere arra, hogy a jelentős hideg miatt a hét elején a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium néhány osztálya fűtés nélkül maradt.
A levélben Dorin Florea aggodalmát fejezi ki az Unirea Főgimnázium épületének állapota miatt. „Úgy vélem, hogy a román parlament egyik legnagyobb hibája a nemzeti érdekeltségű épületek: iskolák, kultúrotthonok visszaszolgáltatása volt. Ezt egy becsületes kárpótlással kellett volna megoldani, sajnálatos, hogy nem ezt tették, s emiatt a tanügyben jelentős gondok vannak” – olvasható a levélben.
Tamási Zsolt, az Unirea Kollégium ügykezelésével megbízott római katolikus státus képviselője kifejtette: annak, amit a polgármester mond, nincs értelme, hiszen a megkötött, de az azelőtti bérleti szerződés alapján is a karbantartási munkálatokat a bérlő, vagyis a polgármesteri hivatal kell hogy elvégezze.
„A szerződés értelmében a jelenlegi bér 50 százalékát a státus külön bankszámlára kapja, mert ez képezi majd az önrészt az uniós pályázat esetében. A polgármesternek most a pályázat összeállításával és a mihamarabbi leadásával kellene foglalkoznia” – jelentette ki Tamási Zsolt.
Úgy vélte, a polgármesteri hivatalnak semmi köze ahhoz, hogy az épület tulajdonosa mit tesz a bérként kapott pénzzel.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.