// 2025. augusztus 24., vasárnap // Bertalan

A lovas szekerek az amerikaiak rémei Romániában

// HIRDETÉS

Az Olt megyei Deveselun szolgálatot teljesítő amerikai erőknek előbb a romániai közlekedési viszonyokra kell felkészülniük.

Még mielőtt katonai fenyegetéssel szembesülnének, elsőként a román közutakon leselkedő veszélyekre hívták fel a Deveselun állomásozó amerikai hadtestben szolgálók figyelmét.

Egy, a közlekedésrendészet által szervezett tájékoztatón főként a lovas szekerek jelenlétét emelték ki; ezekhez a hazai járművezetők ugyan hozzászoktak már, az amerikaiak azonban Deveselun láttak először utakon állatok vontatta fogatokat, némiképp meglepődve azon, hogy mennyi közlekedési szabályt kell szem előtt tartaniuk.

Az amerikaiakat figyelmeztették arra is, hogy a szekerek rendszerint jelzés nélkül, a kerékpárosok fényvisszaverő mellény hiányában közlekednek, a gyalogosok pedig véletlenszerűen vágnak át az útesten.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
Krónika

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Arról, hogy erdélyi magyarként miért nem engedhetjük meg magunknak a gyűlöletet
Főtér

Arról, hogy erdélyi magyarként miért nem engedhetjük meg magunknak a gyűlöletet

Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
Székelyhon

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
Krónika

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában
Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

// még több főtér.ro