Erdély egyik legszebb reneszánsz épületében, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban létesítene történelmi múzeumot a Hargita megyei önkormányzat. Feltéve, ha az örökösök meg tudnak egyezni velük, és egymással.
A Lázár-kastély a 15. században épült, az évszázadok során többször átépítették. A kommunista diktatúra idején államosították. 2011-ben szolgáltatták vissza a Gyergyószárhegyen, Budapesten és Dél-Amerikában élő örökösöknek, akik mindeddig nem tudtak megegyezni egymással és a Hargita megyei hatóságokkal az ingatlan felhasználásáról.
A most ismertetett tervek szerint erdélyi történelmi múzeumot hoznának létre a kastélyban, és itt működne a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ is, mely évtizedekig használta a műemléképületet, és annak visszaszolgáltatását követően, ez év januárjában volt kénytelen kiköltözni. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke többek között erről egyeztetett a hét során Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, közleményben tudatva: „Ha a tulajdonosoknak sikerül megegyezniük, akkor hangsúlyos szerepvállalásra lehet számítani Hargita megye Tanácsa és Magyarország Kormánya részéről”.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
… egy sofőr megunta a dugót és a rendőrök hiányát, nekiállt forgalmat irányítani… és Elena Lasconi elnökjelölt asszony elfelejtette, hogy vannak amerikai NATO-csapatok az országban.
Ehhez hasonló temetkezési helyek eddig a Kárpátoktól keletre, főleg a kazah sztyeppén, illetve a Peloponnészoszi-félszigeten kerültek elő. A szarvasagancs zablapálcák azért számítanak ritkaságnak, mert funkcionális állapotban találták meg.
Ma sem tudnánk biztosan megmondani, mit kellett volna jobban csinálni ahhoz, hogy a dolgok másképp történjenek – állítja monstre-interjúnkban B. Szabó János, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója.
Nagytestű juhászkutyák támadtak rá egy férfira és nyolchónapos kutyájára a csíksomlyói domboldalban vasárnap délután.
Ötven kilométer hosszú lesz és csaknem egymilliárd euróba kerülhet a Brassó és Fogaras között tervezett új autópálya. Az A13-as Brassó megyei autópálya-szakaszán 120 kilométer/órás maximális sebességgel lehet majd haladni.
A pénzügyi elemzők szakmai szervezete, a CFA Románia Egyesület szerint a következő tizenkét hónapban gyengülni fog a lej az euróval szemben.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.