De nem akarnak elszakadni Franciaországtól. Egyelőre.
A korzikai regionális parlamenti választások első fordulójában legtöbb szavazatot elért, magát nacionalistáknak nevező pártszövetség hétfőn kezdeményezte a tárgyalások megnyitását a francia kormánnyal a nagyobb autonómiáról, de kizárta, hogy elszakadásra törekedne – tudósít az MTI.
– mondta a France Inter közszolgálati rádióban Jean-Guy Talamoni, a győztes szövetséget alkotó egyik párt, a függetlenséget szorgalmazók vezetője.
A vasárnapi első fordulót 45,4 százalékos támogatottsággal a függetlenségpártiakból és az autonómiapártiakból álló Pe a Corsica pártszövetség nyerte meg.
Az eredmény nem okozott meglepetést, a sziget parlamentjét eddig is ez a pártszövetség irányította, de ilyen nagy arányú győzelemre sem a nacionalisták, sem a közvélemény-kutatók nem számítottak. A jövő vasárnapi második fordulót is biztosan nyerheti a nacionalista pártszövetség.
A pártszövetség motorjának az elemzők az autonómiapárti és mérsékeltnek tekintett Gilles Simeonit tartják, akinek köszönhetően a nacionalisták 2015 óta minden helyi választást megnyertek. Céljuk, hogy a jelenleg
– ebben némiképp hasonlítanak a székelyföldi autonómiatörekvésekre.
Az autonómiapártiak és a függetlenségpártiak három éven belül szeretnék megkapni a Saint-Martin és Saint-Barthélemy szigeteken érvényes autonómia státuszát, amely elképzelésük szerint tíz év múlva lépne életbe. Kérik a korzikai nyelv hivatalossá tételét a francia mellett a szigeten, valamint amnesztiát minden korzikai elítéltnek.
„A nacionalisták tevékenységüket kizárólag demokratikus keretek között képzelik el, és azt mondják, hogy
Ha a korzikaiak nem akarnak függetlenséget, akkor nem is lesz függetlenség” – mondta hétfőn Gilles Simeoni. A függetlenségpárti Jean-Guy Talmoni elismerte, hogy a függetlenség gondolata jelenleg kisebbségben van, de ha „korzikaiak 10 vagy 15 év múlva azt akarják, akkor nem senki nem fog tudni ellenállni”.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.