Beláthatatlan időre elhallgathatnak az exportra dolgozó láncfűrészek.
A kormány ideiglenesen betiltaná mindenféle faáru exportját, az erről szóló sürgősségi rendelet tervezete a jövő héten kerülhet a kormány asztalára – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szerdán.
Ponta a kormányülés elején, a sajtó jelenlétében beszélt terveiről, arra reagálva, hogy szombaton a környezetvédők országszerte tüntettek az erdők védelmében, a parlamentben pedig az államfő által
A kormányfő nem pontosította, milyen időszakra állítanák le a faexportot, illetve hogy a tiltás a nyersanyagra, a rönkárura korlátozódik-e, vagy a fűrészáru kivitelét is leállítanák. Victor Ponta nyilvánosan elbocsátással fenyegette meg az igazságügyi minisztérium szakembereit, akik állítólag hátráltatják a faexport felfüggesztéséről szóló rendelet elfogadását.
Kedden a képviselőház három szakbizottsága is elutasította az erdészeti kerettörvény módosítását, amit Klaus Iohannis államfő kért a parlamenttől. Az elnök az uniós versenyszabályokra hivatkozva egyebek közt azt kifogásolta, hogy a törvény fajtánként 30 százalékra
Az államfővel szemben álló szociáldemokrata kormánypártok szerint Iohannis a külföldi fafeldolgozó cégek lobbijának engedve kérte a törvény módosítását. Ponta több ízben hangoztatta, hogy a kormánytöbbség megvédi a román erdőket és nem változtat az erdészeti kerettörvényen.
Az MTI érdeklődésére Korodi Attila parlamenti képviselő, volt környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy Románia elsősorban Kínába, Japánba és Közel-Keletre exportál fát. Romániában
A Mediafax hírügynökség szerint Romániában három – osztrák, illetve svájci – cég, a Schweighofer, Kronospan és Egger vásárolja fel a legtöbb rönkárut: 2013-ban együttesen mintegy ötmillió köbmétert dolgoztak fel. Ez abban az évben 470 millió eurós árbevételt és csaknem 100 millió eurós nyereséget hozott a Schweighofernek. A szászsebesi Kronospan-üzem 2012-ben mintegy negyedmilliárd eurós forgalom mellett 0,3 milliós veszteséget jelentett, az Egger pedig 2013-ban 209 millió eurós forgalom mellett 14 millió eurós nyereséget könyvelt el Romániában – írta a Mediafax.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.