Olyan, a régi Kolozsvárt ábrázoló óriásposztert állítottak fel a kincses város főterén, amelyről eltüntették a korabeli magyar feliratokat.
FRISSÍTÉS
El is tűnt a történelemhamisító plakát a kolozsvári Főtérről, miután a Musai-Muszáj civil csoport jelezte, hogy a 20. század eleji fotót „reprodukáló” alkotásról kiretusálták a magyar feliratokat. A helyszínen úgy értesültünk, hogy a plakátot gyártó cég munkatársai szedték le az óriásplakátot.
Forrásaink szerint a városháza megpróbálja a plakátot gyártó cégre kenni a felelősséget a „tévedésért”, de – mint egy civil aktivista portálunknak megjegyezte – a kivitelező cég semmit nem tehet a megbízó polgármesteri hivatal tudta s jóváhagyása nélkül.
Erre az állványra volt kifeszítve a plakát:
A Musai-Muszáj videót készített a leszerelésről:
Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármester szerint a problémás plakát egy „próbaposzter” volt, bármit is jelentsen ez:
A magyargyűlölő Gheorghe Funar polgármestersége óta nem (vagy legalábbis ritkán) tapasztalt, vérlázító suttyóságot sikerült elkövetnie a kolozsvári városházának a hivatalos városnapok alkalmából.
Olyan óriásposztert állítottak ugyanis fel a Főtér nyugati sarkában, amely egy 20. század eleji, a város főterén álló Státuspalotákat ábrázoló fénykép alapján készült.
Ami önmagában még szép is lenne – csakhogy sajátos módszerrel próbálták elhazudni, hogy abban az időszakban a magyar elem volt a meghatározó a városban: egyszerűen kiretusálták az üzletek cégtábláin látható magyar neveket és feliratokat.
Ez az eredeti fotó:
Ez pedig a meghamisított változat:
A primitív trükkre a Musai-Muszáj kezdeményező csoport hívta fel a figyelmet, amely csütörtökön tiltakozott is az eset miatt, diszkriminatívnak és történelemhamisítónak nevezve az óriásposztert.
A jogvédő szervezet szerint a magyar nevek eltakarásával tagadják a város történelmi multikulturális identitását.
„A Városháza gyakorlata egyaránt sértő Kolozsvár román és magyar közössége számára: a hivatal a magyar közösség nyelvét, kultúráját és történelmi jelenlétét nemkívánatosnak minősíti, a többségi román lakosokról pedig intoleranciát feltételez”
– mutatnak rá.
Márpedig a Musai-Muszáj szerint a rendezvény szervezőinek hivatali kötelessége úgy dolgozni, hogy a kolozsvári városnapokat a város összes lakosa egyaránt a magáénak tudhassa. Ezzel együtt – a Musai-Muszáj korábbi felhívásai ellenére – a Városnapok kommunikációja (plakát, programfüzet, szórólapok, weboldal, brand, feliratok) továbbra is egynyelvű.
„Sajnálatos módon azonban, a történelemhamisítás idei gyakorlatával a kolozsvári polgármesteri hivatal szintet lépett a magyarellenességben, és tette ezt éppen a nagy egyesülés centenáriumi évében”
– hívják fel a figyelmet.
Ezért a Musai-Muszáj felszólítja a polgármesteri hivatalt, hogy május 18-a, péntek 15 óráig távolítsa el történelemhamisító és diszkriminatív posztert, ellenkező esetben a feljelentést tesznek ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.