Emil Boc polgármester jelenlétében tette szóvá a rendezvénysorozattal kapcsolatos médiamanipulációt. De hallhattunk jó híreket is.
A Kolozsvári Magyar Napok zárókoncertje – amelyet az Omega nemrég kezdett el – előtti gálaesten, Varga Mihály magyar nemzetgazdasági miniszter és Emil Boc kolozsvári polgármester javarészt protokolláris hangoltságú beszédei után Gergely Balázs főszervező szólt a Főteret zsúfolásig megtöltő közönséghez.
Elmondta, hogy a Kolozsvári Magyar Napok hetedik kiadásának számtalan pozitív élménye mellett – amelyek közt kiemelte azt a személyes élményt, hogy a Puskás-kiállítás megnyitójáról kellett rohannia a szülészetre a feleségével, aki a harmadik gyereküket hozta világra – az idei KMN-t minden eddiginél durvább támadások érték.
Mint ismeretes, a román közszolgálati televízió egy, a Nagy Feró és a Beatrice koncertjéről szóló manipulatív tudósítást sugárzott, amelyben egy 2009-es felvételt vágta be az idei kolozsvári koncert illusztrálásaként, bizonyítandó a rendezvénysorozat irredenta, revizionista felhangjait.
Gergely Balázs köszönetet mondott azoknak a sajtótermékeknek, amelyek az uborkaszezon ellenére sem álltak be a Magyar Napokat lejáratni igyekvő médiakórusba. Külön kiemelte az ActiveWatch jogvédő szervezetet, amely teljes mellszélességgel kiállt mellettük, és – a KMN szervezőcsapatával egyetemben – erkölcsi jóvátételt és helyreigazítást kér a TVR-től, illetve az Országos Audiovizuális Tanácstól (CNA). Arra kérte a kolozsváriakat, nemzetiségre való tekintet nélkül, hogy a szemüknek és a fülüknek, a személyes élményeiknek higgyenek, ne az uszító médiának.
Gergely gratulált a riói olimpián részt vevő magyar és román sportolóknak, akik közül kiemelte a román színekben versenyző Miklós Andrea kolozsvári atlétát.
A gálaestet jó hírrel zárták: Deme Ilona, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke és Horváth Anna alpolgármester bejelentette, hogy az Én is szeretnék játszani néven indított adománygyűjtés eredményeként 23 ezer lej gyűlt össze, ebből sikerült megvásárolni a város első, mozgássérültek számára fenntartott hintáját, amelyet köztéren helyeznének el.
" target="_blank">Tízezer lépés kéne csak...”
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.