Lassan három hónapja képtelen nyerni az európai kupákban a CFR focicsapata, ezúttal a holland Alkmaar győzött a Fellegváron.
Július végén a gibraltári Lincoln Red Imps volt az utolsó csapat, amelyet meg tudni a román bajnok, azóta hiába az edzőváltás, a Bajnokok Ligájából az Európa Ligába, majd a Konferencialigába süllyedt CFR-nek a csoportkörben sem megy. Igaz, a holland bronzérmes Alkmaar nagyon más szintet képvisel: a görög és skandináv légiósokkal, valamint két 2014-es világbajnoki bronzérmes holland válogatottal (Martins Indi és Clasie) felálló vendégcsapat
Ekkor 70 százalékban volt a hollandoknál a labda, és az első helyzetből Clasie ugyan még kapufát lőtt, de a sokat próbálkozó svéd szélső, Jesper Karlsson fejese már bement. Csak Bălgrădean kapuson múlott, hogy nem kapott nagy verést a CFR – viszont a második félidőre fordult a kocka, a kolozsváriak áttvették a kezdeményezést. Igaz, túl sok helyzetük nem volt, de Omrani próbálkozásaiban és Petrila lécet felülről súroló szabadrúgásában benne volt az egyenlítés esélye. Nem jött össze, így a csoportkör felénél csak egy pontja van a csapatnak, a cseh Jablonec és a dán Randers döntetlenje miatt pedig
Az Alkmaar elsősége viszont egyre biztosabb, a kolozsvári szurkolók pedig egyre elégedetlenebbek: meccs közben – a rendfenntartókkal többször is összetűzve – előbb az UEFA-t szidták, a meccs végén viszont már az alig két hónapja visszatért Dan Petrescu edző fejét követelték.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.