// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
amit főztünk

A gyorsétteremben vaddisznó módjára viselkedő képviselőkre már a diszkriminációellenes tanács is rászállt (VIDEÓval)

Nehéz lesz rendet teremteni ebben az országban, míg ilyen törvényhozóink vannak.

Nem akar lecsengeni a bukaresti gyorsétteremben alpári módon viselkedő szociáldemokrata honatyák botránya. Kedden írtunk arról, hogy Adrian Solomon és Irinel Stativă hétfőn este védőmaszk nélkül próbált shaormát vásárolni egy belvárosi étkezdében, aztán a kiérkező rendőröket persze szidalmazni kezdték. Az egy dolog, hogy a nagyszájú Solomon azt mondta a „kevésbé iskolázott” rendőröknek, hogy nem méltóak az egyenruhájukhoz, és ne ugráljanak, míg ő adja a fizetésüket, de időközben a térfigyelő kamera felvételei is elérhetővé váltak, melynek tanúsága szerint a parlamenti képviselő a kasszást is sértegetni kezdte, amikor az rászólt, hogy tegye fel a maszkját. „Hej Musztafa, ez itt Románia, van neked egyáltalán munkavállalási engedélyed?” – vetette oda az alkalmazottnak a politikus, aki nem mellesleg a képviselőház munkaügyi bizottságának az elnöke. A felvétel alapján az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból eljárást indít a két botrányhős honatya rasszista megnyilvánulása miatt, és meghallgatásra hívta az ügyben érintetteket. Picit sokba került az a három shaorma a két Vaslui megyei politikusnak: Adrian Solomont végül 1600 lejre büntették meg a viselkedése miatt, Stativát pedig 1000 lejre bírságolták meg.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro