// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

A gazdaságpolitika terén sem Pontának áll a zászló

// HIRDETÉS

Romániában akkor volt csak jobbacska élet, amikor jobboldali kormány volt hatalmon. Legalábbis a jegybank „hőtérképe” szerint.

A jobboldali kormányok irányítása alatt fejlődött inkább a romániai gazdaság – derült ki a Román Nemzeti Bank (BNR) által közzétett úgynevezett vállalkozói hőtérképből, amely a 2000 és 2013 közötti időszak gazdasági-pénzügyi alakulását vázolja fel.

A központi jegybank több mutatót vett figyelembe: a szakemberek többek között a belső fogyasztás, az import és export, az alkalmazottak aránya, illetve a munkanélküliségi ráta, a termelékenység, az árak módosulásának, valamint a bruttó hazai termék (GDP) értékét vizsgálták.
 
Az elemzők kiderítették, hogy a baloldali kormányok alatt jóval többször fordult elő visszaesés az egyes mutatók esetében – mindez ugyanakkor a 2008-as globális pénzügyi válsággal is összefüggésben van.

A hőtérképen három nagyobb hanyatlási periódus szerepel: a Tăriceanu-éra végén, illetve a Boc-kormány alatt tomboló gazdasági krízis nagyjából mindegyik mutató esetében visszaesést eredményezett, míg a Năstase- és Ponta-kabinet irányítása során csak bizonyos szektorok zsugorodtak.

A dokumentum szerint a legutóbbi hanyatlási periódus például Ponta miniszterelnökké való kinevezésével kezdődött: 2012 közepétől a belső termelés, az import és export, az építőipar, a szolgáltatások piaca és az EU-ba vetett bizalom is csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig növekedésnek indult.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro