A Funkylvania Erdélyből sugározza a tehetséget. Interjú Koszikával

 

 

Igen, ez lenne az alapötletek egyike, de nem kizárólag erről van szó. Valójában az alap-alap-alapötlet és a név már rég megszületett, csak eleinte nem is gondoltam arra, hogy összekapcsoljam őket. Szerettem volna egy olyan rendszeres videóprojektet elindítani, amely erdélyi zenészek segítségével jönne létre. A cél az volt, hogy megteremtsük Marosvásárhelyen az együttzenélés örömének a lehetőségét, minél több muzsikus bevonásával, és ezekről az együttlétekről videók is készüljenek. Ugyanakkor

 

 

Eleinte otthon szerettem volna megoldani mindezt a kis házban, ahol lakunk, és amely egyben a saját zenekarom, a Koszika & The HotShots próbaterme és ideiglenes stúdiója, ahol videoklipet is forgattunk már, sőt gyakori jam-helyszínnek számít. Aztán rájöttem, hogy ez a projekt stúdiókörülményeket igényel, és elgondolkodtam, jobban mondva elábrándoztam azon, hogy milyen tuti lenne, ha Erdély különböző városainak különböző stúdióiban készítenénk felvételeket, különböző zenészekkel. Viszont hamar be kellett látnom, hogy még a zenekarokkal, zenészekkel való egyeztetés is nagyobb feladat, mint gondoltam, és logisztikailag ennél csak komplikáltabb lenne a stúdiókat is leegyeztetni.

Mindenképp szükséges volt valami konstans és stabil bázis az álmodozni és ábrándozni túlságosan is hajlamos projektmester ötletének a kivitelezéséhez – ez lennék én –, ahhoz, hogy a heti rendszerességet és minőséget tartani tudjuk. Ekkor jutott eszembe a marosvásárhelyi Republic stúdió, ahol már többször jártam, és ahol tudtam, hogy nyitottak lesznek az ötletre, és támogatni is fogják azt, és akikben valódi partnerekre találhatok a munkában. Most valójában úgy néz ki a helyzet, hogy a zenekarok, akik eljönnek, 3-3 dalt vesznek fel egy szesszió alatt: az egyik egy újraértelmezett slágerdal lenne, „magyarul” cover, a másik egy saját szerzemény, a harmadik pedig egy koprodukció. Ezzel széles skálát tudunk lefödni. A feldolgozásokkal több emberhez eljuthatunk, akár külföldön is, a saját dalokkal a zenekaroknak adunk egy lehetőséget, hogy megmutathassák, mit alkotnak, hol tartanak, a koprodukcióra pedig egyszerűen azért van szükség, mert vagány. 

 

 

 

 

A zenei segítségem az esetek nagy többségében a párom, Szász Csaba, akivel közösen ötletelünk a koprodukciókon, mashup-okat készítünk, áthangszerelünk, átképzelünk dalokat. A gyártás része pedig a Republic Production-nak köszönhető: itt Kovács Norbertben leltem társra és partnerre, aki a stúdiója teljes stábját mozgósítja, így most vele, Dóczy Áron hangmérnökkel és Andrei Zaiţiu videóssal dolgozunk együtt. A marketing és az online közösségi felületek strapájában pedig Kömény Tamás az agy és a kéz, és együtt szépen fejlődünk. Önkéntes munkát végzünk mindannyian, egy közös cél érdekében. 

 

A terv szerint tehát hétről hétre újabb videók kerülnek fel a projekt Facebook-oldalára. Van ezen kívül arra vonatkozó terv, hogy a Funkylvania megmutatkozzon színpadon is? 

 

Ezen nemrég én is el kezdtem gondolkodni, holott eleinte nem terveztem élő fellépéseket ezzel a projekttel, de már abszolút nem tartom kizártnak, sőt. 

 

 

A tervünk az, hogy single-ként jelentessük meg a dalokat az iTunes-on, a Bandcamp-en, Spotify-on, s ha lesz rá igény, majd albumba is gyűjtenénk őket. A feldolgozások esetében jogdíjakat kell fizetnünk, a saját dalok pedig egyéb költségekkel járnak.

 

 

 

Többek közt ezért is indítottam egy Patreon oldalt, amely mifelénk egy nem igazán ismert közösségi finanszírozási platform, és a lényege az, hogy különböző művészeti projektekhez támogatókat mecénásokat lehet gyűjteni. Ezek az emberek a hallgatókból, a közönségből válnak ki, és ők kiválaszthatják, hogy havonta támogatják-e a pártfogoltat, vagy dalonként/videónként/versként, egyszóval munkánként. Kisebb-nagyobb összegekkel be lehet szállni a finanszírozásba, amiért cserében a művész különböző dolgokat ajánl fel, például exkluzív híreket, előrehozott bemutatót, maximális minőségű ingyenes letöltést, esetleg árucikkeket – pólót, sapkát például –, lemezt, autogramot, de akár lehet szó Skype-beszélgetésről, vagy virtuális pacsiról is. A bejövő pénzt visszafordítanánk a projektbe, szállást, útiköltséget biztosítanánk belőle a zenekaroknak, és fejlesztenénk felszerelést is. Akár kiszállásokra is vihetnénk a projektet, például szép történelmi helyszíneken vehetnénk fel dalokat.

 

 

Követem a zenekarok életét, hiszen sokan ismerőseim, haverjaim, barátaim és érdeklődve figyelem, ki merre tart. Nagyon érdekes, hogy hány tehetséges zenekar van, és ennél még érdekesebb, hogy hányan megszűnnek létezni időnap előtt. Szintén érdekes, hogy végül mi válik tényleg sikeressé és ismertté. Hiányolom viszont az erdélyi zenekarok valós támogatását. Azt tapasztalom, hogy még mindig könnyebben elfogadunk valamit, ami „kintről” jön, mint egy erdélyi produkciót. Ahhoz, hogy Erdélyben ismert légy, Magyarországról kell jönnöd, még akkor is, ha erdélyi zenekari vagy. Jó példa erre a Bagossy Brothers Company. Pénzügyi támogatások esetében is inkább Magyarországon pályázunk, mint Romániában. Ebből az következik, hogy minden zenekar Magyarországot kívánja „meghódítani”, mindenki oda vágyik, hiszen csak onnan hazaérkezve lehetsz sztár, illetve csak onnan hazaérkezve kezelnek sztárként. Magyarországra betörni pedig nem könnyű, mert kicsi az ország, kicsi a zenei piac is, de telítve van jobbnál jobb zenekarokkal.

Runaway Baby - Koszika & The HotShots 

Szakmai tudásbeli különbség is érzékelhető? 

Sok esetben a szakmai tudás össze sem hasonlítható a két országban, hiszen Magyarországon valós könnyűzene- és jazzoktatás folyik, míg Romániáról – hát fogalmazzunk kedvesen – ez nem igazán mondható el. Nálunk kevés olyan felsőoktatási intézmény működik, amely ilyesmivel foglalkozik, erre szakosodott középiskola nem is létezik. Viszont nem lehetetlen bekerülni az ottani körforgásba, hogyha az ember azt tűzi ki magának célul. Ekkor majd az előadó ugyanúgy hazajár koncertezni, csak tripla akkora gázsiért, egy teljes menedzsment- és marketingirodával a háta mögött. Szintén hiányolom az erdélyi zenekarok exportját. Talán furcsán hangzik, hogy ilyen termékszerűen kell beszélnem a zenéről, de amúgy az. A rendezvényszervező irodák, a fesztiválszervezők, a helyi vezetők számára az. 

 

 

Azt veszem észre, hogy óriási import van magyarországi zenekarokból, minden fesztiválon előnyben részesítik őket, hiszen az erdélyi magyarok a magyar tévéket nézik, a rádiók is a magyarországi zenekarok dalaival vannak tele, folyton nyomják le őket a torkunkon, ezért az igény is nagyobb rájuk. Mindeközben itthon elfeledkeznek az erdélyi produkciókról, amelyek megfelelő támogatás híján sokszor már az indulásba belefulladnak. De ha például elindulnak valahogy saját zsebből, eljutnak valameddig, de utána sem könnyű megmaradni a köztudatban. A tavaly nyáron például volt olyan erdélyi városi rendezvény is, ahová egyetlen erdélyi előadót sem hívtak el. 

Persze így export sincsen helyi zenekarokból külföld felé. Hogyan is lenne, amikor itthon sincsenek eléggé foglalkoztatva? Sok erdélyi rendezvényszervező cég magyarországi támogatásokból hoz magyar zenekarokat – egyik évben a Kolozsvári Magyar Napokon külön színpad is volt az NKA által támogatott magyar bandáknak –, de kifele nem exportálják az erdélyi bandákat, vagy ha igen, akkor keveset.

 

 

 

Tavalyelőtt nyáron például meghívtak egy Éter Feszt nevű tehetségápoló versenyre, ahol három saját dal eljátszása után Szigetes fellépési lehetőséget, Akvárium klubos koncertet, Eger Fesztes fellépést nyertünk, de elhoztuk a legjobb énekesnek, billentyűsnek és gitárosnak járó díjat is. De az Akvárium klubos fellépésünk azóta sem valósult meg, mert az NKA egyik pályázata nagyobb zenekarok számára előzenekari támogatást nyújt, így minden ott fellépő magyarországi zenekar hozza magával a haverbandáját előzenekarnak, ezért nincs aki mellé „hozzácsapjanak” minket. Mivel minket senki sem ismer Magyarországon, nem éri meg, hogy önálló koncertet szervezzünk, mert nem tudunk akkora közönséget biztosítani, hogy megérje kinyitani a klubot a kedvünkért. Szintén az NKA támogatásával erdélyi klubok is pályázhatnak élő koncertek szervezésére, de értelemszerűen azokra a koncertekre is magyarországi zenekarokat hoznak. Tehát magyarul: kiszorulunk az erdélyi piacról is, a magyarországira nehéz betörnünk, és miért is tennénk, mert ott már kismillió szuper banda működik. A román piac pedig egyszerűen nem nagyon vesz tudomást rólunk, leszámítva a városnapokat, vagy az olyan fesztiválokat, mint a Jazz in the Park. 

 

 

Két nagy piac között a harmadik független kicsi piac vagyunk, vagyis lehetnénk, csakhogy a vásárlók a nagyobb piacokról vásárolnak inkább. Azt látom, hogy sokan keresgélünk, mert keressük a piacot, a mi piacunkat, azt a piacot, ahol nekünk is helyünk lehet. Vagy van. Nincs mögöttünk egy egész stáb, amely az imázsért, a látványtervekért, a színpadképért felel. Itt Erdélyben egyelőre még „csináld magad” típusú zenészélet van, ami valamilyen szempontból jó is, hiszen a zenész, a művész független maradhat, és saját elképzeléseit érvényesítheti a külső nyomás helyett. Viszont nagy gát a pénztelenség is: általában a stúdiózástól a klipforgatásig minden önköltségen történik.

 

 

Mi szinte kizárólag csak a zenéből, és annak a melléktermékeiből élünk, de való igaz, hogy több projektben aktiválunk. Mind közül a HotShots a legaktívabb, évente kb. 40-50 koncertet adunk. Ez persze mindent felölel a nagyszínpados fesztiválfellépésektől a kocsma- és klubzenélésig, jótékonysági eseményektől város- és falunapokig, a lagziktól a cégbulikig. Egy kevés jogdíjat is kapunk a saját dalaink után, amelyeket játszanak a rádiók, és amit köszönünk is nekik.

 

 

Terv rengeteg van, talán túl sok is. Mi is megpróbálunk pályázni, ami nagy lendületet adhat a munkához, de ha nem jön be, akkor saját költségen fog ezután is megjelenni minden, mint eddig. Március végén Franciaországban turnézunk a Snowfesten, már a harmadik alkalommal megyünk oda, és mindig nagyon jól telik! Később két kislemezt is szándékszunk kiadni idén a HotShots-szal, egy magyar és egy angol nyelvűt. A magyar nyelvűnek valószínű Macskabál lesz a címe és négy dalt fog tartalmazni: Ezadal, Macskabál, Tavaszi szomorúság és Délibáb. Az angol nyelvűnek valószínű Shine lesz a címe, és szintén négy dalt fog tartalmazni: Get on the Funk, No Lies, Stars Collide és Shine. Ezek a dalok már elkészültek, kivéve a Tavaszi szomorúság címűt, amelynek még nem készült el a végleges verziója. Mindezek közül single-ként legközelebb több mint valószínű, hogy a Délibábot fogjuk kiadni, ami egy kicsit jazz-es, bossa novás, drum and bass-es nyári feelgood-dal lesz. Aztán jöhet a Shine. Ezek mellett készülnek újabb dalok is folyamatosan. Amúgy sok elfekvőben levő népdalfeldolgozásom is van, ezeket szintén szeretném majd egy csokorba kötni, de lehet, hogy azt szólóban, meghívott zenészekkel. Már egy teljes koncertnyi saját dallal rendelkezünk, igyekszünk gyakran elsütni őket, és lehetőleg minél több helyen. Ezzel persze az is jár, hogy a dalok folyamatosan csiszolódnak, alakulnak, és elég nehezen érik el a végleges formájukat. Jó példa erre a Get on the Funk, amely tavaly december végén jelent meg, de egy egész évet ültünk rajta, és végülis most sem tetszik 100 százalékban. 

Én most is valahol kezdőnek tartom magam, csak már a felnőttek kategóriájában. Még mindig keresgélek én is, ami amúgy szerintem egy nagyon fontos dolog egy zenész szakmai életében. A fejlődés, az alakulás szerintem ez egy soha véget nem érő folyamat, legalábbis szerintem az kellene legyen. Fejlődünk, haladunk, hatások érnek, elindítanak egy másik úton, begubózunk, összetörünk, újraépülünk, és kezdjük elölről. És legfőképp: mindenből tanulunk valamit. Mint az életben. A baj csak ott kezdődik, ha a fejlődést nem tudjuk dokumentálni, mert nem sikerül egy kislemezt, vagy egy nagylemezt kiadni, prózai okokból.