// 2026. október 17., szombat // Hedvig

A felfüggesztés mint politikai pótcselekvés

// HIRDETÉS

A volt kormányfő úgy rendezné a szálát, hogy ismét felfüggesztené tisztségéből az államfőt. Viszont újdonsült szövetségese, a nagyobbik kormánypárt sem túlságosan lelkesedik az ötletért.

Egyre komolyabbnak tűnik Călin Popescu Tăriceanu egykori kormányfő azon szándéka, miszerint harmadszor is felfüggesztési eljárást kezdeményezne Traian Băsescu államfő ellen, annak ellenére is, hogy annak második mandátuma decemberben lejár, és az alkotmány értelmében újabb mandátumot már nem tölthet be. (Krónika)

Tăriceanu közölte: a parlamentnek szeptember 23-án kellene elfogadnia a Băsescu tisztségéből való felfüggesztését kimondó határozatot, az ügydöntő népszavazást pedig november 2-ára, az államfőválasztás első fordulójának napjára kellene kiírni. Ezáltal szerinte könnyen teljesíteni lehetne a referendum érvényességéhez szükséges ötven százalékos részvételi küszöböt. Indokként azt hozta fel, hogy az államfő alkotmányt sértett, amikor az elnöki hivatalban egyeztetett a hozzá közel álló Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökével és államfőjelöltjével, Elena Udreával, mivel áthágta az államfő pártok fölöttiségéről szóló elvet. Egyúttal azzal is megvádolta, hogy beavatkozott a román uniós biztos jelöléséről szóló folyamatba.

A kezdeményezést azt teszi komolyan veendővé, hogy Victor Ponta miniszterelnök jelezte: a PSD vezetősége hajlandó érdemben megvitatni az ügyet.

Tăriceanu felvetése egyértelműen arról szól, hogy tematizálni kívánja a kampányt. Ha a kezdeményezés valóban megvalósul, akkor annak ellenére is az államfői tisztségért zajló közdelem egyik főszereplőjévé válhat, hogy a korában általa vezetett Nemzeti Liberális Pártból (PNL) való kilépése nyomán politikai hátország nélkül maradt – az a mintegy tucatnyi PNL-s politikus, aki csatlakozott hozzá a szociáldemokratákkal való szövetséghez ragaszkodó Reform-Liberális Pártba (PLR), elenyésző erőt jelent.

Ugyanakkor a felfüggesztési eljárás arra is kiválóan alkalmas, hogy elfedje a konkrét politikai és gazdasági program teljes hiányát. Ha ugyanis megvalósulna, akkor a kampány nem a politikai programok ütköztetéséről szólna, hanem elsősorban arról, hogy Băsescu vélt vagy valós bűneit sorolva a leváltására buzdítanák az embereket az államfőválasztással egy időben zajló referendumon.

Vélhetően ezért is mutatkozik hajlandónak Victor Ponta is az ötlet felkarolására, az ugyanis kényelmes helyzetbe hozzá, a kampány során ugyanis kormánya teljesítménye és a saját jövőbeni politikai tervei sokadrendűvé válnának.

Persze a kezdeményezés kétélű, hiszen a másik félnek még több lehetőséget biztosítana arra, hogy az országot járva a kormányoldal alkalmatlanságáról és korruptságáról szóló beszédekkel kampányoljon, ugyanúgy érdemi megoldási javaslatok nélkül.

A felfüggesztés tehát nem több figyelemelterelésénél, politikai pótcselekvésnél, aminek egyetlen célja az lenne, hogy az érintett politikusoknak és pártoknak ne kelljen konkrét, érdemi programról beszélniük.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro