// 2026. október 14., szerda // Helén

A fél pár cipő esete a félárva lánnyal és a ladygagás mostohákkal

// HIRDETÉS

Mi kell a boldogsághoz? Néha egy megfelelő méretű cipő is elegendő. Kár, hogy csak a mesékben.

Gyerekekkel beülni egy mesebalettre mókásabb, mint ahogy azt elsőre az olvasó gondolná. A velük elkerülhetetlenül együtt járó hangoskodás, chips és rágógumi illat ellenére a művészethez való viszonyulásuk letisztultabb, mint a felnőtteké. Ásítanak vagy beszélgetni kezdenek, ha unják a darabot, de ha valamit lenyűgözőnek találnak, akkor az előadóművészek minden egyes rezdülésére lelkesen reagálnak.

Ezzel a tapasztalattal gyarapodtunk a nagyváradi Szigligeti Színház által szervezett Infinite Dance Festival második napján, amikor a Miskolci Balett kétszer is teltház előtt mutatta be Hamupipőke című előadását, melyet Kozma Attila, az intézmény vezetője rendezett és koreografált. A társulat művészei a minden gyermek számára ismert Grimm-mese szerelmi történetét Prokofjev orosz komponista világhírű Hamupipőkéjének futamaira adták elő.

Nagyváradon ritkán, vagy csak nagyon borsos árat fizetve látható balett, a gyermekeknek szóló mesebalettről nem is beszélve. Így nem csoda, hogy kétszer is megtelt a színház nagyterme a miskolci vendégművészek előadására.

Az Infinite Dance Festival első napjához képest még több román anyanyelvű résztvevője volt a darabnak, ami egyértelműen azt jelzi, létezhet átjárás az egymással párhuzamosan működő román és magyar társulat közönsége között.

A gyerekek figyelmét többnyire mindvégig lekötötte a lendületes balettben kifejezett cselekmény, a látványos jelmezek és díszletek és nem utolsó sorban a táncművészek profi színészekhez méltó teljesítménye.

A legjobban akkor izgultak, amikor a kissé harsányan öltözködő és viselkedő (Lady Gagás) mostoha kisasszonyok sorra próbálták fel Hamupipőke elvesztett aranytopánkáját, és a szerelmét kereső herceget azzal próbálták megtéveszteni, hogy megcsonkították a lábukat, csak hogy férjen bele a cipellőbe. A (mű)vér látványára a legkisebbekből álló közönség tényleg elhitte, hogy a színpadon bizony vér folyik a herceg kegyeiért.

Csak akkor sóhajtottak fel, amikor végre kiderült: az apró cipellő mérete csak a főhősnő lábméretének felel meg. Ahogy illik, ujjongva fogadták, hogy végre egymásra talált a szerelmespár. Minden jó, ha jó a vége. Hogyan is végződhetne másként egy szerelmi történet egy mesében?

Fotó: Facebook/Miskolci Balett

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro