// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

A Fekete-tengerre tart egy amerikai romboló

// HIRDETÉS

Vészjóslóan hangzik, ám a Tomahawk típusú robotrepülőgépekkel és Aegis rakétavédelmi rendszerrel felszerelt hajó nem tervez rombolni. Legalábbis egyelőre.

A Fekete-tengerre tart egy amerikai romboló, amely Tomahawk típusú robotrepülőgépekkel és Aegis rakétavédelmi rendszerrel van felszerelve – jelentette csütörtökre virradóra az orosz és az ukrán média.

Több orosz hírportál, illetve az UNIAN és az Ukrinform hírügynökség is arról adott hírt, hogy a Donald Coook romboló Kijevvel egyetértésben még a nap folyamán behajózik a Fekete-tengerre. Ezt megerősítette Steve Warren, a Pentagon egyik szóvivője is, aki szerint az amerikai romboló azért érkezik a térségbe, hogy támogassa a NATO-beli, illetve fekete-tengeri partnerországokat a közös térségbeli célkitűzések elérésében, illetve részt vegyen egy hadgyakorlaton.

Az amerikai romboló a Fekete-tenger keleti részén teljesít majd szolgálatot, és egyes orosz védelmi minisztériumi források szerint feltehetően nem fog behajózni kikötőkbe, más szerint viszont nem kizárt, hogy kiköt romániai vagy törökországi támaszpontokon.

Mint arról beszámoltunk,egy amerikai védelmi illetékes a múlt héten közölte, hogy az Egyesült Államok valószínűleg egy hadihajót küld a Fekete-tengerre, illetve egy kisebb katonai egységet vezényel Európába, ami illeszkedik NATO-nak abba a törekvésébe, hogy támogatást nyújtson a Krím oroszországi bekebelezése miatt aggódó kelet-európai szövetségeseknek.

Az orosz védelmi minisztérium egyik illetékese szerint a tárcánál úgy tekintenek az Aegis rakétarendszerrel ellátott amerikai romboló megjelenésére a Fekete-tengeren, hogy az Egyesült Államok minél közelebb akarja hozni a tengeri rakétavédelmi rendszerét az orosz határhoz.

Miután Oroszország bekebelezte a Krímet, a NATO felfüggesztett minden gyakorlati, polgári és katonai együttműködést Oroszországgal, Washington pedig arra buzdította szövetségeseit, hogy harci repülőgépeket küldjenek a Balti-tengeri légi járőrszolgálatra, és fokozzák a Lengyelországnak nyújtott katonai támogatást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro