Ez az írás egy pamflet. Ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) van némi köze a hazai valósághoz.
Derűs, október legvégi kora délután. Ferdén pásztázza a napfény az államelnöki dolgozószobát. Klaus Iohannis az íróasztalnál ül. Előtte akvárium, benne aranyhal. Az elnök nézi az aranyhalat. Az aranyhal nézi az elnököt.
Az ajtó mellett álló fogas megpördül a tengelye körül.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök összerezzen. Órájára néz.
– Á, ionopot chivanoc! Pontos, mint mindig.
Reccsen egyet az íróasztal.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök biccent. Az ablak előtt álló karosszék finoman kopog a szőnyegen.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök integet a karosszék fele. A girlandos üvegcsillár halkan csilingelni kezd.
– Jó napot elnök úr!
Az elnök felnéz, elmosolyodik.
– Jó napot uraim! Látom, mind itt vannak. Ezennel megnyitom a titkos tanácsülést.
Ezt a bekezdést csak az olvassa el, aki nem járatos a legtitkosabb államügyekben: a fogas, az asztal, a karosszék és a csillár a legtitkosabb titkos elnöki tanácsadó testület tagjait rejti. Hogy miképpen? Titok! Hogy kik ők? Titok! Az elnök sem ismeri őket, ők sem ismerik egymást, a rossz nyelvek szerint önmagukat sem ismerik.
Az öt államférfi közelebb húzódik egymáshoz.
– Tehát? – kérdi az államelnök suttogva.
A négy bútor mocorog, recseg, kopog, csilingel.
– Itt az idő! Döntenie kell!
– Váj, nehéz dolog ez! – sóhajt az elnök. Acélos arcéle olvadozni látszik. Ám csak a másodperc töredékéig. Az elnök az akváriumban lebegő aranyhalra szegezi kék szemeit. Az felfordul.
– Rendben. Csináljuk!
Odébb teszi az akváriumot, majd kihúzza az íróasztal fiókját, elővesz egy nagy csergőórát, maga elé helyezi az asztalra. Az óra tisztelettudóan ketyeg. A titkos bútorok feszülten figyelnek. Az elnök maga felé fordítja a hátlapot. Méretes piros gomb van a közepén.
– Csavarja, elnök úr… – suttogják. – Jobbra!
Az elnök csavarni kezdi a gombot. Jobbra.
– Jó lesz?
– Nem lesz jó, elnök úr! Még!
Az elnök tovább csavar. A bútorok tovább figyelnek.
– Talán elég lesz már. Az egy óra...
– Sajnos, elnök úr, egy óra nem elég. Ez még nem a pontos idő. Csavarja csak.
Az elnök csavar. Az elnök homlokán verejtékcseppek jelennek meg. A tanácsadók közelebb hajolnak. A mutatók egyhangúan forognak visszafelé.
– Jó lesz már? – kérdi az elnök, hangja enyhén megremeg.
– 1993? Nem, még nem pontos az idő.
Az elnök arca úszik a verejtékben. A szemei már nem kékek. Inkább hamuszürkék.
– És most? – lihegi.
– 1968? Hát… ez sem az igazi, elnök úr.
Az elnök arca falfehér. Remeg, mint a kocsonya. És csavar. A bútorok közelebb hajolnak.
– Na, most már jó lesz, elnök úr!
Az elnök az asztalra dől. Zihál.
– Pontos végre az idő?
– Igen, elnök úr. 1938. október 31., délután 4 óra.
Az elnök felugrik a székről.
– Hogy mennyi?
A titkos bútorok titokzatosan mosolyognak.
– De hát… akkor nem is volt kormány. Akkor…
– Miért, 2021 október 31-én van… izé… volt?
– De hát a vasgárda… a felelősség...
– És a pandémia, meg a felelősség, elnök úr?
Az elnök magába roskad. Aztán felkapja a fejét. Elmosolyodik.
– De legalább Erdély megvan!
Az elnök órájára néz, amely végre a pontos romániai időt mutatja. Elégedetten bólint, majd sorra kezet ráz a fogassal, az asztallal, a karosszékkel és a csillárral.
– Köszönöm, uraim! Remek munka volt! És most, ha megbocsátanak, indul a rep… izé, a vonatom a Riviérára. O visontlatasro!
Az elnök kisiet a szobából. A bútorok békésen szenderegnek a pontos hazai időben.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Egy hetedikes tanuló késsel támadt egy tanárnőre, és megsebesített egy másik diákot hétfő reggel a besztercei Ștefan cel Mare Általános Iskolában. A támadó állítólag egy hatodikos gyermeket akart megsebesíteni, mivel az más vallású.
A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb időszaka, két erdélyi szász család és a tornyosuló kérdés: kivándorolni vagy vállalni az erőszakos asszimilációt a szülőföldön?
Késsel támadt egy tanárnőre és megsebesítette egyik diáktársát is egy hetedik osztályos tanuló a besztercei Ștefan cel Mare-iskolában. A támadó diákot a rendőrök tartóztatták fel.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.