Ez az írás egy pamflet. Ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) van némi köze a hazai valósághoz.
Derűs, október legvégi kora délután. Ferdén pásztázza a napfény az államelnöki dolgozószobát. Klaus Iohannis az íróasztalnál ül. Előtte akvárium, benne aranyhal. Az elnök nézi az aranyhalat. Az aranyhal nézi az elnököt.
Az ajtó mellett álló fogas megpördül a tengelye körül.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök összerezzen. Órájára néz.
– Á, ionopot chivanoc! Pontos, mint mindig.
Reccsen egyet az íróasztal.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök biccent. Az ablak előtt álló karosszék finoman kopog a szőnyegen.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök integet a karosszék fele. A girlandos üvegcsillár halkan csilingelni kezd.
– Jó napot elnök úr!
Az elnök felnéz, elmosolyodik.
– Jó napot uraim! Látom, mind itt vannak. Ezennel megnyitom a titkos tanácsülést.
Ezt a bekezdést csak az olvassa el, aki nem járatos a legtitkosabb államügyekben: a fogas, az asztal, a karosszék és a csillár a legtitkosabb titkos elnöki tanácsadó testület tagjait rejti. Hogy miképpen? Titok! Hogy kik ők? Titok! Az elnök sem ismeri őket, ők sem ismerik egymást, a rossz nyelvek szerint önmagukat sem ismerik.
Az öt államférfi közelebb húzódik egymáshoz.
– Tehát? – kérdi az államelnök suttogva.
A négy bútor mocorog, recseg, kopog, csilingel.
– Itt az idő! Döntenie kell!
– Váj, nehéz dolog ez! – sóhajt az elnök. Acélos arcéle olvadozni látszik. Ám csak a másodperc töredékéig. Az elnök az akváriumban lebegő aranyhalra szegezi kék szemeit. Az felfordul.
– Rendben. Csináljuk!
Odébb teszi az akváriumot, majd kihúzza az íróasztal fiókját, elővesz egy nagy csergőórát, maga elé helyezi az asztalra. Az óra tisztelettudóan ketyeg. A titkos bútorok feszülten figyelnek. Az elnök maga felé fordítja a hátlapot. Méretes piros gomb van a közepén.
– Csavarja, elnök úr… – suttogják. – Jobbra!
Az elnök csavarni kezdi a gombot. Jobbra.
– Jó lesz?
– Nem lesz jó, elnök úr! Még!
Az elnök tovább csavar. A bútorok tovább figyelnek.
– Talán elég lesz már. Az egy óra...
– Sajnos, elnök úr, egy óra nem elég. Ez még nem a pontos idő. Csavarja csak.
Az elnök csavar. Az elnök homlokán verejtékcseppek jelennek meg. A tanácsadók közelebb hajolnak. A mutatók egyhangúan forognak visszafelé.
– Jó lesz már? – kérdi az elnök, hangja enyhén megremeg.
– 1993? Nem, még nem pontos az idő.
Az elnök arca úszik a verejtékben. A szemei már nem kékek. Inkább hamuszürkék.
– És most? – lihegi.
– 1968? Hát… ez sem az igazi, elnök úr.
Az elnök arca falfehér. Remeg, mint a kocsonya. És csavar. A bútorok közelebb hajolnak.
– Na, most már jó lesz, elnök úr!
Az elnök az asztalra dől. Zihál.
– Pontos végre az idő?
– Igen, elnök úr. 1938. október 31., délután 4 óra.
Az elnök felugrik a székről.
– Hogy mennyi?
A titkos bútorok titokzatosan mosolyognak.
– De hát… akkor nem is volt kormány. Akkor…
– Miért, 2021 október 31-én van… izé… volt?
– De hát a vasgárda… a felelősség...
– És a pandémia, meg a felelősség, elnök úr?
Az elnök magába roskad. Aztán felkapja a fejét. Elmosolyodik.
– De legalább Erdély megvan!
Az elnök órájára néz, amely végre a pontos romániai időt mutatja. Elégedetten bólint, majd sorra kezet ráz a fogassal, az asztallal, a karosszékkel és a csillárral.
– Köszönöm, uraim! Remek munka volt! És most, ha megbocsátanak, indul a rep… izé, a vonatom a Riviérára. O visontlatasro!
Az elnök kisiet a szobából. A bútorok békésen szenderegnek a pontos hazai időben.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Ki kell menekíteni az ukrán határ menti Tulcea megyei Plauru falu lakóit az ukrán kikötői infrastruktúra elleni éjszakai orosz támadások után – derült ki hétfőn.
… jóformán neki se fogtak egy vasúti felüljárónak, máris összedőlt, elakadt a vonatközlekedés… akad olyan település Romániában, ahol folyóvíz nincs, de karácsonyi vásár naná, hogy van!
Eddig tizenöt embert evakuáltak a Tulcea megyei Plauru településről, miután az ukrán területeket ért orosz dróntámadások nyomán egy LPG-vel megrakott hajó kigyulladt hétfőn Izmajil ukrán város közelében.
Nem tudta leplezni lelkesedését a román Prima Sport kommentátora, amikor Írország labdarúgó-válogatottja megszerezte győztes gólját a magyar nemzeti tizenegy ellen a világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
Lehűlésre és csapadékra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Előrejelzése szerint az ország nagy részén csapadék várható, Erdélyben vegyes formában: eső, havas eső, később pedig havazás valószínű.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?