Ez az írás egy pamflet. Ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) van némi köze a hazai valósághoz.
Derűs, október legvégi kora délután. Ferdén pásztázza a napfény az államelnöki dolgozószobát. Klaus Iohannis az íróasztalnál ül. Előtte akvárium, benne aranyhal. Az elnök nézi az aranyhalat. Az aranyhal nézi az elnököt.
Az ajtó mellett álló fogas megpördül a tengelye körül.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök összerezzen. Órájára néz.
– Á, ionopot chivanoc! Pontos, mint mindig.
Reccsen egyet az íróasztal.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök biccent. Az ablak előtt álló karosszék finoman kopog a szőnyegen.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök integet a karosszék fele. A girlandos üvegcsillár halkan csilingelni kezd.
– Jó napot elnök úr!
Az elnök felnéz, elmosolyodik.
– Jó napot uraim! Látom, mind itt vannak. Ezennel megnyitom a titkos tanácsülést.
Ezt a bekezdést csak az olvassa el, aki nem járatos a legtitkosabb államügyekben: a fogas, az asztal, a karosszék és a csillár a legtitkosabb titkos elnöki tanácsadó testület tagjait rejti. Hogy miképpen? Titok! Hogy kik ők? Titok! Az elnök sem ismeri őket, ők sem ismerik egymást, a rossz nyelvek szerint önmagukat sem ismerik.
Az öt államférfi közelebb húzódik egymáshoz.
– Tehát? – kérdi az államelnök suttogva.
A négy bútor mocorog, recseg, kopog, csilingel.
– Itt az idő! Döntenie kell!
– Váj, nehéz dolog ez! – sóhajt az elnök. Acélos arcéle olvadozni látszik. Ám csak a másodperc töredékéig. Az elnök az akváriumban lebegő aranyhalra szegezi kék szemeit. Az felfordul.
– Rendben. Csináljuk!
Odébb teszi az akváriumot, majd kihúzza az íróasztal fiókját, elővesz egy nagy csergőórát, maga elé helyezi az asztalra. Az óra tisztelettudóan ketyeg. A titkos bútorok feszülten figyelnek. Az elnök maga felé fordítja a hátlapot. Méretes piros gomb van a közepén.
– Csavarja, elnök úr… – suttogják. – Jobbra!
Az elnök csavarni kezdi a gombot. Jobbra.
– Jó lesz?
– Nem lesz jó, elnök úr! Még!
Az elnök tovább csavar. A bútorok tovább figyelnek.
– Talán elég lesz már. Az egy óra...
– Sajnos, elnök úr, egy óra nem elég. Ez még nem a pontos idő. Csavarja csak.
Az elnök csavar. Az elnök homlokán verejtékcseppek jelennek meg. A tanácsadók közelebb hajolnak. A mutatók egyhangúan forognak visszafelé.
– Jó lesz már? – kérdi az elnök, hangja enyhén megremeg.
– 1993? Nem, még nem pontos az idő.
Az elnök arca úszik a verejtékben. A szemei már nem kékek. Inkább hamuszürkék.
– És most? – lihegi.
– 1968? Hát… ez sem az igazi, elnök úr.
Az elnök arca falfehér. Remeg, mint a kocsonya. És csavar. A bútorok közelebb hajolnak.
– Na, most már jó lesz, elnök úr!
Az elnök az asztalra dől. Zihál.
– Pontos végre az idő?
– Igen, elnök úr. 1938. október 31., délután 4 óra.
Az elnök felugrik a székről.
– Hogy mennyi?
A titkos bútorok titokzatosan mosolyognak.
– De hát… akkor nem is volt kormány. Akkor…
– Miért, 2021 október 31-én van… izé… volt?
– De hát a vasgárda… a felelősség...
– És a pandémia, meg a felelősség, elnök úr?
Az elnök magába roskad. Aztán felkapja a fejét. Elmosolyodik.
– De legalább Erdély megvan!
Az elnök órájára néz, amely végre a pontos romániai időt mutatja. Elégedetten bólint, majd sorra kezet ráz a fogassal, az asztallal, a karosszékkel és a csillárral.
– Köszönöm, uraim! Remek munka volt! És most, ha megbocsátanak, indul a rep… izé, a vonatom a Riviérára. O visontlatasro!
Az elnök kisiet a szobából. A bútorok békésen szenderegnek a pontos hazai időben.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
Az iráni háború által okozott üzemanyagársokk új lendületet adhat az elektromos autók piacának, de nem mindenhol ugyanúgy, valódi mentalitásváltást pedig valószínűleg csak egy hosszasan elhúzódó olajválság idézhet elő.
Ezúttal az elnyomott tömegekről és a hétköznapi hősökről értekeztek az MCC kolozsvári központjának történész meghívottjai.
Megtalálták, de sajnos már nem volt életben a Gyergyóalfaluból eltűnt 63 éves férfi – közölték Gyergyóalfalu község Facebook-oldalán a hétfői nagyszabású keresőakciót követően.
Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Erő ügyvivő elnöke bocsánatkérést vár Zelenszkijtől, és felszólítja az Ukrajna területén élő kisebbségek jogainak biztosítására.
Nagyon hamar beigazolódtak azok az előrejelzések – egyesek szerint akkor még spekulációk –, amelyek 9–10 lej fölé vizionálták az üzemanyagok literenkénti árát.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.