Azt még értjük, hogy kerülhetnek ilyen alakok az egyetemekre. Azt azonban, ha megvernek, se értjük, hogy ragadhatnak ott.
Nem tudni, vajon Nostradamus jóslataival, a csillagok állásával, a számmisztikával, a tarottal, esetleg a Bucsecs-hegységi piramisokkal van-e szoros összefüggésben – bár az is lehet, hogy csupán az emberi elme rejtélyes és bolondos bakugrásairól van szó – de tény: időről időre feltűnik egy-egy lángelme a román szellemtörténet térképén, és váratlan kinyilatkoztatásokat tesz. Természetesen, szigorú tudományos adatokra alapozza őrülten rendszeres beszédét. Gheorghe Funar magisztert és társait már senkinek sem kell bemutatni.
Na de a legújabb váteszt igen. Annál is inkább, mert ez az ember nem a hazai mioritikus tájakon terjeszti az igét, hanem a moldovaiakon. Ő Andrei Groza, a moldovai Közigazgatási Akadémia főrektorhelyettese, a történelemtudomány doktorbácsija, előadótanár. Szóval nem akárki, a pedigréje szerint. Na kérem, ez az úr alaposan tanulmányozta a világ népeinek történelmét, ezen belül feltehetően az összes nyelvet, amelyet valaha ember beszélt ezen a sárgolyón, és arra a következtetésre jutott, hogy:
Hogy miképp jutott erre az eget rengető konklúzióra? Nagyon egyszerű, legalábbis szerinte. Az van, emberek, hogy a görög, latin, szanszkrit nyelveket sokkal (Értik? Sokkal!) később találták fel, mégpedig azért, hogy az uralkodók palotáiban legyenek olyan eszközök, amelyek segítségével az adminisztratív purparlékat le lehessen zavarni.
Igen ám, de a nép, az istenadta nép nem tudott se görögül, se latinul, se szanszkritül. Nem tudott az semmiféle elegáns palotai nyelven. Annak a nyelvnek, melynek segedelmével az istenadta nép a maga adminisztratív purparléit lezavarta, nem is volt neve. Névtelen nyelv volt. Egészen addig a pillanatig, amikor elnevezték, nyilván. Na és minek nevezték el? Ördögük van, eltalálták: hát románnak, naná! Ez a Bizánci Birodalomban történt, egészen pontosan. Sőt, a Bizánci Birodalom hivatalos neve valójában ez volt: Románia!
Minden világos, ugye? Jó, egy dolog nem egészen. Hogy a francba tudnak ilyen figurák egyetemi előadótanárok, rektorhelyettesek, doktorok lenni. Na, ez rohadtul nem világos!
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.