Amikor épp nincs isiásza. Figyelem: centenáriumi humorveszély!
Emlékeznek, ugye? Jean-Claude-Juncker, az Európai Bizottság elnöke megtapsikolta a centenáriumi évet, a nagy román egyesülést, mondván, hogy nem csak román, hanem egyenesen páneurópai ünnepről van szó, és december elsején az egész kontinens nevében együtt fog ünnepelni Romániával.
Nos, szerkesztőségünk egy ideig törte a fejét azon, hogy oké, ünnepelni könnyű, de vajon hogy fogja eljárni Juncker úr az egyesülés hóráját? Mert, ugye, az egy tánc, amit meg kell tanulni. Sokáig kérdezősködtünk, szimatoltunk, aztán egy eldugott erdélyi városban megtaláltuk a bizonyítékot. Hosszas faggatózásunkra a helyi levéltár igazgatója elárulta: Jean-Claude Juncker évek óta odajár, és gyakorolja a hórát. Még hosszasabb győzködésünkre egy ritkaságszámba menő fotót is a rendelkezésünkre bocsátott. Hát, most már biztos: Juncker úr úgy fogja ropni december elsején, mint annak a rendje.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Azt hiszik, csak arról van szó, hogy fűtsünk kevesebbet? Dehogy! A hazai elöljárók ennél sokkal kreatívabbak.
Azt hiszik, csak arról van szó, hogy fűtsünk kevesebbet? Dehogy! A hazai elöljárók ennél sokkal kreatívabbak.
Mert bizony van ilyen a kolozsvári kínálatban. És naná, hogy akadt olyan fesztiválozó, aki élt a lehetőséggel...
Mert bizony van ilyen a kolozsvári kínálatban. És naná, hogy akadt olyan fesztiválozó, aki élt a lehetőséggel...
Igaz, vannak még hibák, de nézzük a nagy egészet. Azt nézzük ebben a pamfletben is, amely nyomokban valóságelemeket tartalmaz.
Igaz, vannak még hibák, de nézzük a nagy egészet. Azt nézzük ebben a pamfletben is, amely nyomokban valóságelemeket tartalmaz.
Bedurrant a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál Kolozsváron. Filmek helyett ezúttal egy pamfletet ajánlunk az Olvasó szíves figyelmébe. Amelynek nyilván semmi köze a valósághoz.
Bedurrant a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál Kolozsváron. Filmek helyett ezúttal egy pamfletet ajánlunk az Olvasó szíves figyelmébe. Amelynek nyilván semmi köze a valósághoz.
Ráadásul ingyenesen! Akkorát bakiztak a pártos posztolók, hogy a bolond áprilisi idő arcára ráfagyott a röhögés.
Ráadásul ingyenesen! Akkorát bakiztak a pártos posztolók, hogy a bolond áprilisi idő arcára ráfagyott a röhögés.
Vonattal beutazni Európát? Csábítóan hangzik. Persze ahhoz előbb ki kell jutni az országból a CFR egyik járatával… Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Vonattal beutazni Európát? Csábítóan hangzik. Persze ahhoz előbb ki kell jutni az országból a CFR egyik járatával… Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
A Baba Vanga névre hallgató vak bolgár jósnő elhunyt ugyan, ám előre megmondta, mit hoz a jövő.
A Baba Vanga névre hallgató vak bolgár jósnő elhunyt ugyan, ám előre megmondta, mit hoz a jövő.
Figyelem! Ez az írás egy pamflet. Vagyis a rideg valóságban még mindig nincs kormány. De elképzeltük, mi lenne, ha…
Figyelem! Ez az írás egy pamflet. Vagyis a rideg valóságban még mindig nincs kormány. De elképzeltük, mi lenne, ha…
Ez az írás egy pamflet. Ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) van némi köze a hazai valósághoz.
Ez az írás egy pamflet. Ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) van némi köze a hazai valósághoz.
Mert rendnek kell lenni.