Nem vicc, de hülyén vicces: megjelent egy online petíció, amelyben pont ezt követelik. Valakik.
FRISSÍTÉS: Csütörtök este (még április 1., ugye) a petíció titokzatos szerzői (az ötletgazda Adrian Sârbu újságíró) fellebbentették a fátylat a titokról: petíciójuk éppen annyira fake (vagyis poén), mint amennyire igaz. Ugyanazt csinálták, mint a politikusok: vettek egy valós problémát és jó politikus módjára adtak rá álmegoldásokat. Vagyis görbe tükröt tartottak a román politikai elit elé. Abban aztán nyugodtan nézegethetik magukat.
Április elseje van. Ilyenkor az ember rugalmasabban áll hozzá a (hülye) viccekhez. Ám amit „egy ismert nem kormányzati szerv”-nek nevezett, egyelőre totálisan titkos társaság (TTT) most online petíció formájában a világ elé tárt, azon… hát, hirtelenjében nem is tudjuk, röhögjünk-e egy jót, vagy a pézsénkért nyúljunk.
Ez a TTT megírt egy amolyan kiáltvány-félét, melynek azt a címet adta, hogy:
(Ezzel a címmel amúgy még 2020-ban megjelent egy cikk, egy eléggé gyanús helyen, csak épp ellenkező előjellel.) És azt is megírták, hogy miért. És azt is, hogy mit ajánlanak helyettük.
Nézzük az okokat, röviden: Románia nagy szarban van, mégpedig azért, mert velejéig korrupt adminisztrációk és kormányzatok követték egymást 1989 óta. Eddig oké, bár kicsit sommás a megállapítás, na.
És most jön a meredek: e betegség gyógyszerét az elődök ránk hagyták. És mi a gyógyszer? Hát, a külföldiek! Múltbéli példák: a német Károly (király), az olasz Davila, az örmény Spiru Haret, az angol Mária (királyné). Magyarokat nem említenek, de hát senki se tökéletes…
A TTT itt néhány fikciós példát is ad (és ezen muszáj röhögni): képzeljük el, hogy
Bukarestnek japán a főpolgármestere, a román postát kínaiak irányítják… Elképzeltük: muhaha! Ja, és megemlítik az ország álkisebbségi államelnökét, Temesvár és Bukarest 1. kerületi polgármesterét, illetve Arafat urat, mint példásan teljesítő idegeneket. Ez nem tréfa, ők tényleg léteznek…
És akkor az ajánlások:
- Egy elnöki bizottság létrehozása, amely kiszúrja a világ legjobb szakembereit, akik majd Romániát kihúzzák a szarból.
- A kiszúrt szakemberek alkalmazása, nyilván versenyvizsga alapján.
- Egy nemzetközi egységkormány megalakítása (a kiválaszottak közül), okvetlenül idegen miniszterelnökkel. Á, ide lenne ötletünk!
- Ugyanezt megcsinálni a helyi önkormányzatok szintjén is.
- Mondjon le az egész kormány, anblokk, de azonnal! Új választásokat kiírni, amikor is a pártok külföldi jelölteket indítsanak. (Na de álljon meg a menet, hát már van nemzetközi egységkormány, akkor minek még egy, mert a parlamenti választásoknak ez szokott lenni a végük…)
- szervezzenek népszavazást arról, hogy
Mert Bukarest az évszázados lopás és fanarióta korrupció fővárosa!
- A korrupt román ortodox tisztviselőket (hűha, a TTT tényleg mindennek nekimegy) kirúgni és idegen funkcionáriusokat a helyükre, akiknek a vallása feltételezi a tisztességet. (Na, erre nem is tudjuk, mit lehetne mondani.)
- a fenti változtatásokat (hogy miket? Hát hahó, új országot akarnak csinálni!) mindenféle extra kölcsön, adóemelés nélkül kell végrehajtani. Amennyi pénz van, legyen elég. Pont.
A petíció létezik, alá lehet írni (a címet nem adjuk meg, tessék húsvéti tojáskeresni! A petíció egyelőre létezik, már 260-an alá is írták.) Persze, a valós politikai elit egyelőre nem kommentálja. Kivéve a mindent IS kommentáló Diana Șoșoacă szenátor-überhősnőt, aki szerint ezt az egészet Iohannis és Dan Barna találta ki, amúgy meg nem érti, miért akarnak idegeneket, hiszen Romániát a kommunizmus bukása óta idegenek irányítják. No meg újságírók, egyéb megmondóemberek.
És akkor tessék, a mi saját feltételezéseink:
2. A petíció egy álhír, amelyett épp Diana Șoșoacă és bandája hozott létre, hogy idegenezhessen egy jót és tovább hergelje az amúgy is viharosan hullámzó kedélyeket.
3. A petíció egy álhír, amelyet a kormány és bandája talált ki, hogy legyen min vitatkozni, míg a járvány kicsit alább hagy.
4. A petíció egy álhír, amelyet egy ellenséges idegen hatalom (például Szamoa) talált ki, hogy… ööö… elterelje a figyelmet arról, hogy elitalakulatai beszivárognak Romániába és…
5. A petíció Romániát tiszta szívből szerető, neki fényes jövőt kívánó és ezért valamit tenni akaró honpolgárok műve. Akik elhiszik az összes baromságot, amit összehordtak.
6. Önök szerint?
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?