// 2024. október 1., kedd // Malvin
románok

Gheorghe Funar új könyvében kukába hajítja a dáko-román múltat

Mindenki hülye, aki azt hiszi, hogy a románok dák származékok. Géták, bakker!

Gheorghe Funar doktor, ugye, Kolozsvár volt polgármestere. Persze volt ő minden egyéb is, aki kíváncsi rá, kattintson ide. Aztán idővel eltűnt a közélet nagyszínpadáról, időnként viszont elő-előáll egy-egy óriási marhasággal. Amelyeket viszont a lehető legvéresebb komolysággal ad elő (lásd például, itt, meg itt).

Legújabb performansza egy kis könyvecske, melynek címe a következő: „A géták sok ezeréves első népe és a géta nép egységes nemzetállama!” Értik, egységes nemzetállam az ókorban, hát ez tényleg világszenzáció. Sajnos, Doktor Funar nagy művét még nem tudtuk kézbe venni, ezért csak pár idézettel csigázzuk a potenciálisan több milliós olvasóközönség képzeletét. Tessék:

„Tudnivaló, hogy a Máté, Márk, Lukács és János szerint való evangéliumokban Isten Fia azt mondta, hogy ő az Ember Fia. Véletlen volna ez, vagy kapcsolat van a géták Ember Fia, az evangéliumok Ember fia és a Bucsecs-hegységben levő Ember (Omu) csúcs között, mely név a géták első népe idejéből származik? Vajon Jézus Krisztus igazolt egy, a keresztények előtt még rejtett Igazságot?”

Továbbá: „Felfogták, hogy immár nem lehet elrejteni a Föld legelső országa, a Géták Földje létének Igazságát? Sem a Föld Első Népének, a géták népének igazságát! Sem a Mária, Isten anyja kertjében élő Román Nép igazságát, amely a gétákból származik!”

Valamint: „Tudták (vagy nem tudták?), hogy a Román Nép Történelmének, a Román Nyelv Történelmének és a Román Nyelv Értelmező Szótárának meghamisítását Románia zsidó királyai (I. Károly, aki négy osztályt végzett és nem tudott Románul; I. Ferdinánd, aki nem járt iskolába; II: Károly, akinek sikerült leérettségiznie) irányították, akik a Román Akadémia tiszteletbeli elnökei voltak?”

Végül, de nem utolsósorban: „Felfogták, hogy a Géták Első Népe és a Román Nép történelmét tudatosan meghamisították az utóbbi 150 évben, hogy kielégítsék egyes okkult hatalmak érdekeit?”

Na kérem, hát nem fantasztikus? Hát nem kiváló nyári olvasmány? Mi már csak arra vagyunk kíváncsiak, vajon milyen gombát eszik Dr. Funar ebédre.

Hopp, és közben megtaláltuk az ominózus művet az internet pokolbugyrában. Tessék, aki kíváncsi rá, olvassa. De figyelem, egyes esetekben hallucinációkat okozhat!

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro
A fiatal erdélyi filmes esete a jövő mozijával
2022. június 18., szombat

A fiatal erdélyi filmes esete a jövő mozijával

Bedurrant a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál Kolozsváron. Filmek helyett ezúttal egy pamfletet ajánlunk az Olvasó szíves figyelmébe. Amelynek nyilván semmi köze a valósághoz.