Na ez a kemény, nem a kád széle.
Jaj nekünk, egyszerű földi halandóknak, akik azt hittük, hogy a teleormáni félisten(ek) politikai császársága „csupán” az utcai tiltakozások, majd az ellenzéki összefogás miatt omlott össze egyik hónapról a másikra. A Vice.com által szerdán közzétett, egyszerre hátborzongató és vicces videó alapján a háttérben sötét erők dolgoztak azon, hogy a korrupt politikusok eltűnjenek a süllyesztőben.
Mert azt ugye mindig tudtuk, hogy Romániában az okkultizmus szinte iparágnak számít, de azt, hogy
na azt azért mégsem gondoltuk volna.
És íme: a riport főszereplőjétől, Mihaela Minca boszorkánytól megtudjuk, a májusi EP-választások előtt egy hetekig tartó rituáléba kezdett a társaival, hogy elátkozza az ország korrupt politikusait. A hatékonyság érdekében hókuszpókék fekete mágiát alkalmaztak.
Na de most fogózzanak meg: az ország legerősebb boszorkája szerint amúgy
Ez nagyon durva diagnózis, de az állítólag világhírű boszi csak tudja.
A videó közben bemutatja, amint a boszorkák csapata (Minca és a lányai, na meg két beöltöztetett férfi) éjfélkor, hajnalban és napnyugtakor elvégzik varázslataikat egy ital felett, melyben állati eredetű összetevők mellett növénymaradványok is vannak.
Közben megy a bűbájoskodás, a néző azt sem tudja, sírjon-e vagy nevessen, a tüzes pentagramma körül pedig

mi több, egy adott ponton bejelentkezik videócsetten egy Lazaros nevű amerikai cyber-varázsló – Minca miatt azért hívták, mert egyesített erővel jobban hat (szóródik) az átok. Az óceánon átívelő együttműködés révén a román főboszi egy Trump elleni rituálén is részt vett, ami egyelőre nem jött be, de aztán ki tudja...

A riport fényét Adrian Wiener USR-s szenátor is emeli, aki elmondja szépen, hogy a román politikusok egy része bizony érzékeny a mágiára, szóval nem kizárt, hogy az átok hatni fog. A fekete mese úgy végződik, hogy egy nappal az EP-választások előtt a boszorkányok elmennek a parlament épületéhez, és ott szerteszét szórják a jól előkészített nedűt.
a PSD leszerepelt a választásokon, két nappal később Liviu Dragneát börtönre ítélték, később a népszerűtlen Tudorel Toader volt igazságügyi miniszter kórházba került, október elején pedig megbukott a Dăncilă-kormány is. Ámen.
Na de itt a film:
[embed]
[/embed]
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.