Szombaton rajtol az Európa-bajnokság egyenes kiesés szakasza, erre készülve lajstromot készítettünk az első felvonás legfontosabb momentumaiból. Nem panaszkodhatunk, bőven volt miből csemegézni.
A csoportkör legjobb csapata: Belgium. Látványosan simán nyerték mindhárom meccsüket, még az is befért nekik, hogy a legnagyobb, sérülés után érkező klasszisaikat, Eden Hazardot és Kevin de Bruynét fokozatosan hozzák játékba.
A csoportkör legrosszabb csapata: Törökország. A janicsárok forognak a sírjukban ilyen szervezetlen csapatjáték láttán.
A csoportkör egyszemélyes csapata: Portugália. Ha nincs Cristiano Ronaldo öt gólja, már Madeirán nyaralna a címvédő teljes kerete. Versenyben volt még Csehország (Patrick Schick), Anglia (Raheem Sterling) és Svédország (Emil Forsberg) is.
A csoportkör Egyedül Nem Megy-díja: Robert Lewandowski. A lengyel foci egy évtizede róla szól, de most látványosan nem voltak társai, így három gólja ellenére teljesen megérdemelten kiesett a csapat.
A csoportkör legjobbkor ébredő csapatai: Spanyolország és Horvátország megosztva. Csak a harmadik meccs második félidejében mutatták tudásukat, de így is biztosan mentek tovább. A nyolcaddöntőben pont egymás ellen játszanak, több lazsálás nem fér be.

Forrás: Nemzeti Sport
A csoportkör túlteljesítője: Svédország. A spanyolok kibekkelése után két egygólos győzelemmel megnyerte az E-csoportot, jutalmul megkapta Ukrajnát a legjobb 16 között.
A csoportkör kérdőjelei: Olaszország és Hollandia. Nagyon simán nyerték mindhárom meccsüket, de végig hazai pályán játszottak, és egyszer sem topcsapattal. Csak ezután derül majd ki, mennyire is jók igazán, a hollandok mindenesetre sima utat kaptak az elődöntőig.
A csoportkör embere: Christian Eriksen. Egy félidőt játszott csak az Eb-n mégis napokig róla szólt minden. Szerencsére nem egy tragédia árnyékában kell végigjátszani az Eb-t, s a dán válogatott lelkierejét mutatja, hogy legjobb játékosa nélkül is továbbküzdötte magát.
A csoportkör legjobb játékosa: Georginio Wijnaldum. Sokkal támadóbb feladata van, mint a Liverpoolban, és ezt a három gólja is mutatja. Közvetlen riválisai a belga Romelu Lukaku és Cristiano Ronaldo voltak a díjért – utóbbi azért öt góljából hármat tizenegyesből lőtt.
A csoportkör gólja: Patrick Schick második találta a skótok ellen (lásd a videót alább). Félpályáról gólt lőni mindig menő, ráadásul a cseh csatár abszolút tudatosan oldotta meg a helyzetet. A dobogóra felfért még a horvát
" target="_blank" rel="noopener">Luka Modric külsővel megküldött kapáslövése, szintén a skótok ellen és a spanyol
" target="_blank" rel="noopener">Ferran Torres sarkazása a szlovák kapuba.
A csoportkör öngólja: Martin Dubravka. A kapufáról vagy védőkről váratlanul, rossz helyre pattanó labdák miatt 8 öngól is volt eddig, de egyedül a szlovák kapus sikertelen röplabdás lecsapása tartozik a nevetséges kategóriába.
A csoportkör edzője: Marco Rossi. A halálcsoportban döntetlen a két legutóbbi világbajnokkal – a hátrányban mindössze 12 percet játszó magyar csapat még úgy is erősen túlteljesített, hogy végül nem jutott tovább, és ebben az olasz tréner remek taktikai érzéke játszotta a főszerepet.
A csoportkör magyarja: Sallai Roland. A három magyar gólból kettőt ő készített elő, a csapat támadójátéka elsősorban az ő sebességére épült. Nagy dicséret jár a végig nyomás alatt játszó védelemnek, de a pontszerzésekhez a freiburgi támadó megmozdulásai kellettek.
A csoportkör bírója: a VAR. A videobíró bevezetése elsősorban a játék tisztaságára van nagy hatással, eltűntek a sunyi, aljas, szándékos faultok – a játékosok szemmel láthatóan félnek az ilyen akciók visszanézésétől. A 36 mérkőzésen mindössze két kiállítás volt, ebből az egyik második sárgalap után, mindkét pirosat Ovidiu Hațegan mutatta fel.
A csoportkör kérdése: miért marad ki ennyi 11-es? A büntetők alig több mint fele (14-ből 8) lett gól, ilyen rossz arány rég volt világversenyen. A spanyolok kettőből kettőt hagytak ki, de a leglátványosabb Gareth Bale fölé bikázott labdája volt a törökök ellen.
A nyolcaddöntők legjobban várt meccse: az angol–német a Wembley-ben. Bár a belga–portugál sem lesz kutya, két topcsapat most mindenképpen kiesik.
A csoportkör csapata (a Főtér szerint): Olsen (svéd) – Dumfries (holland), Stones (angol), Laporte (spanyol), Gosens (német) – Locatelli (olasz), Wijnaldum (holland), Forsberg (svéd) – C. Ronaldo (portugál), Lukaku (belga), Schick (cseh)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.