Az elhallgatottak hangja akarnak lenni, de Erdogant bírálni tilos.

És attól tartanak, sokkal jobb az együttműködés a terroristák között, mint azt a hatóságok gondolták.

Egy év alatt közel 30 ezer kórházi beteg hal meg Romániában úgy, hogy jobb körülmények között az élete megmenthető volna.

Vincze Loránt a németországi dánok jelöltje előtt végzett az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) lengyelországi közgyűlésén.

Jelenti a német szövetségi rendőrség.
Jelenti a német szövetségi rendőrség.
Nagyon sokat. És ezt a bizniszt senki nem fogja feladni. A nemzetközi csempészhálózatok tehát mindent megtesznek az üzlet fellendítéséért.

Leállíttatnák a fakitermelő cég rétyi üzemét.

Olténiában van a legkevesebb, angolvécével rendelkező lakás az egész Európai Unióban.

Pénzügyi szankciók helyett inkább érdemi megoldásokat kellene találni.

A legfontosabb 23 mérkőzést, ráadásul a román csapat összes meccsét.

A Magyarországot képviselő Freddie csalódott: úgy érzi jobb helyezést érdemeltek volna.

Például a románok a magyarokat. Meg a többi a többit. Kimaradt a cikkből, hogy szívatjuk mi a románokat. Szívesen látunk bármilyen ötletet kommentben!

A tordai sóbánya után a sétatéri Kaszinóban lép fel a Melodeus kórus.

Az RMDSZ ezért úgy döntött, árnyékjelentést nyújt be, ahogyan azt tette a kisebbségügyi jelentés kapcsán is.

Többek között erről is beszél Simon Hix politológus, aki szerint Európa épp a lehető legtávolabb áll attól, hogy lecsendesüljön.

És ezt az Európa Tanács szakértőinek is elmondta.

A Bourbonokról mondták, hogy semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Azért róluk, mert kétszáz éve nem léteztek még eurobürokraták.

Bizony, Törökország a hajdani fényességes Porta birtokai felé tekintget.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?