Vesztegzár alá kerülhet egy Kolozs megyei falu, miután a tejesember megszórta koronával

A Németországból hazatért teherautó-sofőr tejet árult a környékbelieknek.

Hirdetés

Emberünk egy teherautó-sofőr, aki március 11-én tért vissza Németországból a Kolozs megyei Révkolostor (Vad) községhez tartozó Csatány (Cetan) faluba. A vonatkozó szabályok értelmében két hetet házi karanténban, mindenkitől elszigetelve kellett volna töltenie, amit természetesen nem tartott be.

Emberünknek tehenei is vannak, a tehenek tejét pedig továbbra is zavartalanul árulta a környékbelieknek, mintha mi sem történt volna. Így a szakértők szerint a tejesüvegek miatt fertőződött meg több ember, köztük egy idős házaspár (80 és 81 évesek).

A faluban és a négy kilométerre fekvő Désen azóta 12 koronás esetet igazoltak – Csatányban a sofőrrel együtt hatot.

A férfi 11 nap után kezdte érezni, hogy valami nincs rendben, elment hát Désre a kórházba, ahol letesztelték, és kiderült, hogy koronavírussal fertőződött meg. Ám előtte még a rokonait (hét embert) is meginvitálta magához a házi karanténjába, őket most Kolozsváron a fertőző betegségek osztályán figyelik meg.

Hirdetés

A hatóságok fontolóra vették Csatány vesztegzár alá helyezését.

Révkolostor polgármestere, Alexandru Prunean egyébként azt mondta a sajtónak, hogy ő nem nagyon hiszi, hogy az emberek a tejesüvegektől betegedtek meg, mégis ő a polgármester.

Azóta egyébként a község közelében lévő Rettegen (Reteag) is igazoltak három koronás esetet. A dési orvos és az ápolók, akik kapcsolatba kerültek a teherautó-sofőrrel, most várnak a teszteredményekre.

Ne vegyen tejet koronásoktól!

Hirdetés