Jelen szöveg a Newsweek oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A román társadalom 2017-től kezdve hihetetlen üzenetet kezdtek küldeni az összes büntetőügyes és alkalmatlan politikusnak, akik azt hitték, hogy – a szavazatból fakadó legitimitásra hivatkozva – bármit megtehetnek.

A Dragnea-kormányzat, mely összehasonlítható azzal a rosszal, ami a poszt-decemberi (1989 decemberéről van szó – a szerk.) Romániában történt Ion Iliescu első mandátuma alatt, amikor a bányászjárások megakasztották az ország fejlődését és sokakat elkergettek azok közül, akik megijedtek attól, amerre a volt kommunista nomenklaturista FSN-je (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) vezetett bennünket, a reméltnél hamarabb, határidő előtt egy évvel véget ért.

Az üzenet váratlanul érkezett, miután korábban az emberek masszívan távol tartották magukat a szavazástól, minek következtében

tényleg olyan nyakló nélküli büntetőügyesek és alkalmatlanok kerültek hatalomra,

mégpedig demokratikusan, a mi szavazatunkkal vagy nem szavazásunkkal, amilyeneket valóban nem láttunk az utóbbi 30 évben.

Liviu Dragnea, aki gyorsan felkapaszkodott a leggyűlöltebb romániaiak rangsorának első helyére, nem fegyverrel szerezte meg a hatalmat, mi adtuk neki oda, bár mindaz, amit az illetőről addig tudni lehetett, pontosan azt a toxikus vezetőt vetítette előre, amivé vált.

A románok azzal hozták helyre a hibájukat, hogy napokig tűrték a hideget és úgy vezekeltek, hogy – meghökkentő módon – több mint két évig folyamatosan utcákra vonultak. A „rémálom” pedig egy évvel a parlamenti választás előtt véget ért, ahogy azt az ellenzék egyik vezetője mondta.

De tényleg véget ért, vagy csak szünet van?

Sokan azok közül, akik most befolyásolni tudják Romániát, 1996-ban elég fiatalok és amúgy is elég közömbösek voltak a helyi politikai élet iránt.

Így aztán nagyon valószínű módon elfelejtették, hogy egy maihoz hasonló lelkesedő állapotot, amikor Ion Iliescu pestise először vesztette el a hatalmat, négyévnyi politikai katasztrófa követett.

Az országkorszerűsítés reménységének tekintett Romániai Demokratikus Konvenció (CDR) csak a szövetségesek, a működésképtelen, most nevetségesen hangzó betűszavakkal – COCOPO és COCOPA (Politikai Egyeztető Tanács és Parlamenti Egyeztető Tanács – a szerk.) – illetett szervek közötti belső botrányok hosszú sorának bizonyult, heccelésekkel, a miniszterelnök két ízben is megtörtént akadályozásával, olyan személyek által, akik nem akartak távozni a tisztségükből. Egyikük az örök Victor Ciorbea, akitől – íme – még 2019-ben sem szabadulunk meg. De volt ott még gazdasági instabilitás, továbbá

masszív tüntetések egy még mindig a kommunizmusban rekedt gazdaság átszervezését célzó népszerűtlen lépések miatt.

A CDR-s kormányzat a siralmas választásaink legsiralmasabbjával, a 2000. évi vokssal ért véget, amikor a megtagadott Ion Iliescu és a szélsőséges Corneliu Vadim Tudor jutott a második fordulóba.

Sokan, köztük én is, arra kényszerültek, hogy megtagadják önmagukat és Ion Iliescura szavazzanak, mert Ceauşescu hajdani munkatársa kevésbé volt kártékony lehetőség, mint Ceauşescu hajdani seggnyalója.

Minden esély megvan arra, hogy most a történelem megismételje önmagát,

ha a PNL-s (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.), USR-s (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) és PLUS-os (Szabadság, Egyenlőség és Szolidaritás Párt – a szerk.) politikusok nem fogják fel, hogy Románia már nem engedheti meg magának az 1996–2000-es hibákat. Itt a legnagyobb esély arra, hogy megszabaduljunk az országot megkaparintó és szinte megfojtó büntetőügyesek és alkalmatlanok pestisétől.

A társadalom megváltozott, az utóbbi három évben bebizonyította ezt, Dragnea blokkolásáért pedig elsősorban a polgároké az érdem. Most a politikusokon a sor, hogy felzárkózzanak a társadalomhoz és bebizonyítsák, hogy másképp is képesek cselekedni. Ha nem, akkor a csalódás kegyetlenebb lesz, mint 2000-ben volt.