Jövő héten elérheti, sőt meghaladhatja az ezer kilométert az átadott romániai autósztrádák hossza.
Egy bedrogozott férfi ezúttal pisztollyal fenyegetett meg valakit
A nagybányai rendőrök egy 32 éves férfi autójában három légpisztolyt és hozzájuk való lőszert, valamint kábítószergyanús anyagot találtak, miután a szombatról vasárnapra virradó éjszaka fegyverrel megfenyegetett és üldözött egy másik férfit a város utcáin. A Máramaros megyei rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint éjjel fél 3 körül egy férfi az 112-es segélyhívószámon jelentette, hogy veszélyben érzi magát. A helyszínre kiszálló rendőröknek a 36 éves férfi azt mondta, hogy egy szürke személygépkocsit vezető férfi követte őt és pisztollyal megfenyegette az utcán. A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 32 éves nagybányai férfit, akinek az autójában 3 légpisztolyt és a hozzájuk való lőszert, valamint egy csúszózáras műanyag tasakban kristályos fehér anyagot találtak. A rendőrök megszondáztatták a 32 éves férfit, de az eredmény negatív volt. A drogteszt viszont három tiltott szert is kimutatott a szervezetében. A megfenyegetett 36 éves férfit eléggé megviselték az események, sokkot kapott az incidens miatt, egészségügyi ellátásra szorult.
Páncélozott jármű a vasárnapi ebéd mellé?
Naná! A Kovászna megyei Csernátonban meg is mutatták, hogyan lehetséges ez, ugyanis egy családi ház udvarán kötött ki egy páncélozott NATO-jármű. A baleset vasárnap délben történt, egy a nagysinki (Cincu) harccsoporthoz tartozó harcjármű letért az úttestről, kidöntötte egy ház kerítését és az udvaron állt meg. A Digi24 beszámolója szerint a környéken lezárták a forgalmat, az ügyben pedig vizsgálatot indítottak.
Dicső nap a romániai autópályák történetében?
Úgy tűnik, hogy több évtizedes várakozás után, jövő pénteken elérheti az 1000 kilométert a romániai autópályák összhossza. Sorin Grindeanu közlekedési miniszter keddi nyilatkozata után még úgy tűnt, hogy ez az ünnepélyes pillanat csak jövőre következhet be, de a Pro Infrastructură Egyesület ennél optimistább. A Digi24 cikke számolt be arról, hogy az említett egyesület szerint jövő héten átadhatják az észak-erdélyi autópálya Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti szakaszát. Ez a 13,5 kilométeres szakasz lesz egyébként az első Szilágy megyében átadott sztrádaszakasz. A török Nurol cég által megvalósított szakasz átadása épp csak egy „kicsit késett” – a román bürokrácia miatt – , eredetileg júniusra tervezték. A Pro Infrastruktúra információi szerint szeptember 22-én, pénteken történhet meg a szakasz átadása – de, ahogy az lenni szokott, még akár változhat is a dátumon.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.