// 2025. július 19., szombat // Emília

Varsói karanténjárat: fóliaágyban vittek kórházba egy koronavírus-gyanús légiutas-kísérőt Kolozsváron (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

A többi utas a repülőn, a repülő a reptéren ragadt.

Filmbe illő óvintézkedések mellett szállították kórházba a keddi Varsó–Kolozsvár repülőjárat egyik légiutas-kísérőjét, aki korábban érintkezett két olyan stewardessel, akik a koronavírus-járvány nulla pontjának számító Vuhan városában, Kínában is megfordultak.

A lengyel LOT légitársaság gépe kedden 13.03-kor landolt az Avram Iancu reptéren, a helyszínre érkező orvoscsoport pedig a megfelelő biztonsági intézkedések mellett elszállította a nőt a járványügyi kórházba további kivizsgálásra.

Tudor Lupoaie, a kolozsvári reptér operatív igazgatója az Actualdecluj.ro-nak elmondta,

az utasokat nem engedik leszállni a gépről,

és a gép is Kolozsváron marad, hacsak ki nem derül, hogy vaklárma volt az egész.

Ami egyébként valószínű,

a nő ugyanis nem mutatja a betegség tüneteit.

A Știri de Cluj információi szerint a járványügyi kórházban az első mintavételek megtörténtek, a nőt karanténba helyezték, ám

az eddigi vizsgálatok alapján aligha kaphatta el a koronavírust.

Ennek ellenére az előírásoknak megfelelően a hölgy 14 napig lesz elkülönítve, miközben az orvosok figyelemmel követik az állapotát.

Egyelőre a repülőn marad a többi 57 utas is,

akiket tájékoztattak a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos tudnivalókról, és arra kérték őket, ha a tünetek közül bármelyik jelentkezne valakinél, azonnal értesítsék a szakembereket.

Szükség esetére a reptéren tartózkodik az egészségügyi igazgatóság egy egysége.

Az óvintézkedések szigora elsőre talán túlzónak tűnhet, nem szabad azonban elfelejteni, hogy az olcsó, bárki számára hozzáférhető repülőjáratok korában

egy esetleges járvány nagyon rövid idő alatt átterjedhet bárhova.

A kínai koronavírusnak eddig 106 áldozata van, a járványnak pedig már csaknem ötezer fertőzöttje.

Hétfőn egy Kínából hazatérő bákói diák megbetegedése okozott kisebb riadalmat, de szerencsére kedden már ki is derült, hogy a srác egy egyszerű influenzavírust kapott el.

A kolozsvári repülőtér munkatársai egyébként már január 23-a óta tájékoztatják az utasokat a koronavírussal, a járvány megelőzésével kapcsolatos tudnivalókkal és az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban: az indulási és érkezési terminálokon az ellenőrzőpontokon és az információs és egészségügyi pontokon is szórólapokat osztogatnak, a reptér egészségügyi alkalmazottai pedig bárki rendelkezésére állnak, akinek tanácsra vagy orvosi ellátásra van szüksége.

Az alábbi, filmbe illő videón az látható, ahogy a légiutas-kísérő hölgyet egy fóliasátorban emelik ki a mentőből a védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak, majd beviszik a járványügyi kórházba:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro