// 2025. július 19., szombat // Emília

Van egy egészségügyi miniszterünk, akinek fogalma sincs, mi az autizmus

// HIRDETÉS

Akkora zavar van Costache fejében az autizmus okairól, hogy nem csoda, kiakadtak a téma ismerői.

Az sem volt rendben, amikor két évvel ezelőtt Viorica Dăncilă volt kormányfő autistáknak nevezte azokat, akik félretájékoztatják az Európai Uniót. Akkor azért háborodott fel – tegyük hozzá, minden joggal – az autistákat képviselő egyik romániai szervezet, mert pejoratív értelemben használta a betegség nevét. Victor Costache egészségügyi miniszter ennél súlyosabbat hibázott, amikor azt mondta, hogy amióta egyre több szülő vándorol külföldre, egyre több az autista gyermek Romániában. Mindkét eset azt igazolja, hogy az éppen hatalmon lévő politikusoknak, pártszínezettől függetlenül fogalmuk sincs arról, hogy mit is jelent ez a betegség.

Costache az oktatási miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón vont párhuzamot a szülők külföldi munkavállalása és az itthon maradt gyermekek autizmusa között azt a benyomást keltve, hogy azért lesz egy gyermekből autista, mert a szülők távol vannak.

https://www.facebook.com/epochtimesro/videos/520829428538142/

Ana Dragu pszichológus, az európai autisták egyesületének képviselője reagálva Costache kijelentésére leszögezte, egyetlen tanulmány sem vont párhuzamot a külföldön dolgozó szülők távolléte és az autizmus között. Az autizmus spektrum zavar egy viselkedési tünetegyüttes, amelynek oka több ezer kutatás szerint az idegrendszer fejlődésének rendellenessége, de vannak genetikailag hajlamosító tényezők is. Ha a mellesleg orvos Costachénak igaza lenne, akkor a gyermekvédelmi központok tele lennének autistákkal – magyarázta.

Ráadásul a tárcavezető egy olyan gyermekpszichológusra (Bruno Bettleheimra) utal, amikor az autizmusról beszél, akit az 1960-as évek óta megcáfolt a szakma, és aki nagyon sokat ártott az autizmus megértésének ügyéhez. Az ő elmélete volt, hogy az autizmust a szülők rideg elutasító magatartása, a „fridzsider anyák” okozzák. Ennek igazolására sok autista gyermeket elszakítottak a családjuktól, és különböző abúzusoknak vetették alá őket – hívta fel a miniszter figyelmét Ana Dragu, aki azt is kérte tőle, hogy legalább informálódjon vagy keressen felkészült tanácsadókat, akik megakadályozhatják, hogy tovább ártson az autisták ügyének.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro