// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Több tucatnyi diák koronavírus-tesztje lett pozitív, a miniszter nem támogatja a védettségi igazolvány bevezetését az oktatásban

// HIRDETÉS

Mert szerinte a megelőzésre és a bizalomra kell helyezni a hangsúlyt.

Ha már hétfőn hivatalosan is elkezdődött a diákok tesztelése a koronavírus kimutatására szolgáló nyáltesztekkel, akkor természetesen nem úsztuk meg pozitív minták nélkül: az oktatási tárca összesítése szerint estig 86 diák szervezetében mutatták ki a kórokozó jelenlétét.

A minisztérium arról is összesítést készített, hogy jelenleg hány iskolában zajlik jelenléti oktatás. Ebből kiderül, hogy az összesen 17 925 oktatási intézményből 17 677-ben személyesen is jelen lehetnek a diákok az iskolapadokban.

Ez több mint 99 százalék.

Mindez azt jelenti, hogy 238 tanintézetben zajlik a járvány miatt online az oktatás – sajnálatos módon jórészt partiumi és erdélyi megyékben. A legtöbb – 52 – ilyen intézmény Bihar megyében működik, a második helyen Arad megye áll 36-tal, a harmadikon pedig Hunyad 20-szal.

Az iskolák személyzetének átoltottsága egész szép az adatok szerint: 13 728 intézményben 60 százalék fölötti, 2697-ben pedig egyenesen 100 százalékban váltak védetté a dolgozók az oltások révén.

A diákok közül eddig 437 800-an vették fel az oltást – 130 ezren a 12-15 éves korosztályból, 307 800-an pedig a 16 év fölöttiek közül –, ami

az összes oltásra jogosult diák 35 százaléka.

Mindezen adatok alapján Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter azt mondta: nem támogatja a védettségi igazolvány bevezetését az oktatási intézményekben.

A tárcavezető hétfőn este arról beszélt: a megelőzésre és a bizalomra kell helyezni a hangsúlyt, és egyébként is, az oktatási intézményekben nagyjából kétszerese az átoltottság az országos szintnek, ezért a megelőzésre, az egészségügyi szabályok betartására és az oltások számának növelésére kell helyezni a hangsúlyt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.