// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Addig trükközött a PSD, hogy nem volt ki megszavazza a korrupt politikusok elleni USR-s kezdeményezést

// HIRDETÉS

Sem az USR, sem a PNL, sem az RMDSZ nem volt jelen a szenátusban, a plénum így nem volt határozatképes. Most meg megy az egymásra mutogatás.

Két fontos téma is napirendre került (volna) ma a szenátusban: az egyik a választások esetleges elhalasztásáról, a másik az USR Büntetőügyesek nélküli közéletet! elnevezésű kezdeményezéséről szólt. Csakhogy a kvórumhoz szükséges 68 szenátor helyett csak 58-an voltak jelen, így a szenátus határozatképtelennek bizonyult.

Ezzel pedig eldőlt, hogy nem írnak ki referendumot a következő választások napjára, így az állampolgárok nem tudnak véleményt nyilvánítani arról, hogy viselhessenek-e köztisztségeket a büntetett előélettel rendelkező politikusok.

Az USR népszerűségét megalapozó korrupcióellenes polgári kezdeményezés elkaszálása valójában annak tudható be, hogy a PSD-s ügyvivő házvezető, Robert Cazanciuc úgy döntött, mégis fizikai jelenléthez kötik a szenátus szerdai ülését, holott pár órával azelőtt még arról volt szó, hogy a járvány miatt csak online tartják meg. A változtatást azzal magyarázta, hogy a szenátoroknak a munkahelyükön kell lenniük, ahol egyébként is betartják a koronavírus-járvány indokolta óvintézkedéseket.

A PNL a választások halasztásáról szóló tervezet miatt bojkottálta az ülést, az USR pedig úgy döntött, hogy a szenátorok távolmaradásával tiltakozik az ellen, hogy az ülést nem online tartották meg, ahogy meg volt beszélve. Az RMDSZ meg úgy értelmezte a történteket, hogy a román pártok megakadályozták, hogy a szövetség szenátorai részt vegyenek a vitán és a szavazáson.

Közleményük szerint a PSD az USR támogatásával, a járványügyi helyzetet figyelmen kívül hagyva döntöttek arról, hogy nem tartják meg online a szenátus ülését.

A kezdeményezés megszavazásához 90 szavazatra lett volna szükség. Mind az RMDSZ, mind a PNL korábban támogatta az USR-s tervezetet. Az USR közben kérte, hogy a plénumot hívják össze újra csütörtökön. Dan Barna pártelnök szerint ugyanakkor sem a PNL-nek, sem a PSD-nek nem érdeke, hogy megszavazza a polgári kezdeményezést, csak ezt nem merik nyíltan felvállalni, akárcsak a különleges nyugdíjak eltörlését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?
Főtér

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?

Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől
Székelyhon

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől

Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.

// még több főtér.ro