Hargita megyében pedig több mnint háromszáz háborús lövedéket találtak fémdetektorral.
„Nyilvánvalóan bosszúból” akadályozza Románia, hogy Ausztria részt vegyen a NATO munkájában, miután Bécs megvétózta az ország csatlakozását a Schengeni övezethez – idézi az osztrák sajtót a G4Media portál.
A Kurier című lap szerint két osztrák katonatiszt hetek óta várja, hogy a NATO vezetése megszavazza részvételüket a katonai szervezet tevékenységében. A semleges Ausztria nem NATO-tag, de a Partnerség a Békéért kezdeményezés keretében kapcsolatban áll vele és részt vesz a műveleteiben.
Az osztrák média szerint az Ausztriát képviselő két tiszt akkreditálását Románia akadályozza, miután Bukarest gondolkodási időt kért, mielőtt megszavazná a döntést, amelyet életbe lépése előtt minden NATO-tagállamnak támogatnia kell.
Az osztrák védelmi minisztérium szerint a két tiszt már meg is kapta feladatát, de mivel az akkreditációjuk függőben van, az irodáikat nem tudják használni, otthonról kell dolgozniuk.
Az osztrák szövetségi hadsereg szóvivője, Michael Bauer azt mondta: Románia nem indokolta meg hivatalosan, miért kért haladékot, de szerinte egyértelmű, hogy bosszúról van szó, miután Ausztria tavaly decemberben nem szavazta meg Románia schengeni csatlakozását.
Románia NATO-képviselete nem kívánta kommentálni az ügyet.
Nem kevesebb, mint 30 ezer eurót kér tulajdonosa egy 11 négyzetméteres, földszinti garzonlakásért a Monostori negyed nyugati végében. A „lakás” részei egy szoba és egy fürdőszoba, van benne laminált padlóburkolat, fakeretes termopan-ablak, fém bejárati ajtó, hőszigetelt és egy nagy vasrács is van az ablakon. A tulajdonos hajlandó egy kicsit alkudni is, de egy összegben kéri a vételárat.
A hirdetés egy olyan, kolozsvári ingatlanokat reklámozó Facebook-csoportban jelent meg, ahol vannak még egészen elképesztő bejegyzések.
Van például egy 39 négyzetméteres egyszobás lakás konyhával, fürdőszobával, előszobával és terasszal, amelyet 110 ezer euróért árulnak. Tartozik hozzá egy földalatti parkoló, ezért további 12 ezer eurót kell kicsengetni.
De van 33 négyzetméteres lakótelepi garzon is 79 ezer euróért, vagy egy egy hálószobás apartman a város kajántói kijáratánál nem kevesebb, mint 105 ezer euróért. Egy tordai-úti 56 négyzetméteres tömbházlakásért 162 500 eurót kért a tulajdonosa.
A háromszobás panellakások havi bérleti díja 600 euró.
Több mint 350 régi, fel nem robbant lőszert talált szombaton egy fémdetektoros férfi Csíkszentmárton közelében. A férfi egy engedélyezett fémdetektorral keresgélt a község melletti Rugát-tetőn, amikor rábukkant a lövedékekre.
A megyei tűzoltóság közlése szerint két nagyobb, 37 milliméteres lövedékről, valamint 96 darab 7,92 milliméteres és 245 darab 7,65-ös töltényről van szó. A férfi értesítette a hatóságokat, a lőszereket pedig tűzszerészek ásták ki és szállították el.
A tűzoltók arra figyelmeztetnek, hogy a földbe temetett, rozsdás lőszerek igen veszélyesek és bármikor felrobbanhatnak, ha nem szakemberek nyúlnak hozzájuk, ezért azt tanácsolják, hogy ha valaki ilyesmit talál, ne mozgassa vagy ne ássa ki, hívja az illetékes hatóságokat.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.