Csütörtökön meglesz az új kormány, amelyből az RMDSZ-t kipaterolták. A TVR figyelmeztetést kapott a CNA-tól egy ostoba dal miatt. Az államelnök kihirdette a bosszúpornó-törvényt.
Az RMDSZ nem fogja megszavazni Marcel Ciolacu kormányát csütörtökön a parlamentben. „Nem szavazzuk meg. Hogyan szavaznánk meg?” – válaszolt szerdán újságírói kérdésre Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető szerint a szövetség törvényhozói jelen lesznek az ülésteremben, amikor a parlament két háza együttes ülésen bizalmat szavaz az új kormánynak, de nem fognak szavazni, sem igennel, sem nemmel.
Az RMDSZ-nek minden oka megvan a sértődöttségre, mivel a két nagyobbik koalíciós partner, a PNL és a PSD helycserés kormányalakítása nyomán – amelynek nyomán Nicolae Ciucă helyét Marcel Ciolacu veszi át a kormányfői poszton és több minisztérium élén is személyi változás lesz – a szövetségnek semmilyen magas rangú kormányzati tisztség nem maradt. Az egyezkedések során ugyanis a PNL csak az energiaügyi minisztériumot bízta volna az RMDSZ-re, ez pedig nem tetszett a magyar alakulatnak. A PSD hajlandó lett volna a környezetvédelmet is odaadni, de ebbe a PNL nem ment bele. Mi több, az RMDSZ elveszíti az összes államtitkári és prefektusi posztját is.
Az új kormánynak az RMDSZ nélkül is több mint 62 százalékos többsége van a parlamentben (a szövetséggel ez az arány több mint 68 százalék volt). Az új miniszterek meghallgatását rekordidő alatt lezavarták, a parlament csütörtökön megszavazza a kabinetet, amelynek tagjai este már le is tehetik az esküt Klaus Iohannis államfőnél.
Figyelmeztetést kapott a Román Televízió (TVR), miután korábban a Rivalii című műsorban egy előadó pedofil és szexuális utalásokat tartalmazó szöveggel énekelt el egy dalt. A műsort az RTV egyik ismert arca, Marina Almășan vezeti, akit a rádiók és televíziók műsorait monitorozó Audiovizuális Tanács (CNA) be is idézett a szerdai döntést megelőző ülésére.
A dal, amelyet Daniel Iancu énekes adott elő, arról szól, hogy egy bizonyos Gelunak házasodhatnékja van, ezért körülnéz, hogy megfelelő párt találjon magának, és a keresés során egy óvodába is eljut, ahol kinézi magának Olguțát, megsimogatja és elmondja neki, hogy megvárja, amíg tizennyolc éves lesz. De a kislány sírni kezd és azt kérdezi Gelutól, hogy „és addig semmi sehol?”.
Almășan azzal védekezett, hogy próbált nézettséget generálni a TVR egyébként lassan senki által nem nézett műsorának, de aztán a CNA érvei alapján belátta, hogy a dal nem volt megfelelő választás. A CNA szerint a dal nem vicces volt, hanem meglehetősen fura, ezért a TVR figyelmeztetést kapott a testülettől.
Bűncselekményt követ el és hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetésre vagy pénzbírságra számíthat az a személy, aki valaki másról annak beleegyezése nélkül intim fotó- vagy filmfelvételt tesz közzé. Klaus Iohannis államelnök szerdán írta alá az erről szóló törvényt, amely kiegészíti a büntető törvénykönyv rendelkezéseit.
A törvény olyan intim fotókra vagy filmekre vonatkozik, amelyek alapján a rajta szereplő személy azonosítható és amelyek lelki szenvedést okozhatnak vagy rontják ennek a személynek a megítélését. A jogszabály konkrétan meztelen képekre vonatkozik, amelyeken részben vagy egészen látszanak a nemi szervek és környékük, illetve amelyek valamilyen szexuális aktust ábrázolnak. A tervezetet az USR nyújtotta be még 2019-ben.
A szabályozásra – amelyet sok országban már korábban bevezettek –, azért volt szükség, mivel a fotózásra és videózásra alkalmas eszközök, illetve az internet általános elterjedésével Romániában is megjelent a bosszúpornó jelensége, ami azt jelenti, hogy egy személy kompromittáló, szexuális jellegű képeket tesz közzé egy másikról az interneten, annak tudta nélkül.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.