Nemrég zajlott egy botrányos focimeccs Bukarestben, ahol a román válogatott fogadta Koszovó nemzeti tizenegyét az Európa-bajnoksági selejtezők keretében. A mérkőzés nem arról vált hírhedtté, hogy Románia 2-0-ra nyert, hanem hogy a román ultrák Szerbiát éltették, kifütyülték a koszovói himnuszt és egy olyan transzparenst tartottak a magasba, miszerint Koszovó Szerbia része.

Gabriel Andreescu román publicista ennek kapcsán ragadott tollat és arról írt a Contributors.ro portálon: mennyire abszurd, hogy Románia tizenöt évvel Koszovó Szerbiából való kiválása és önálló állammá alakulása után sem hajlandó elismerni Európa legfiatalabb országának függetlenségét.

A szerb-barát román szurkolók viselkedése eltörpül amellett, ahogy Románia kezeli ezt a kérdést – írja. Emlékeztet, hogy Románián kívül négy másik EU-tagállam sem ismeri el önálló államként Koszovót: Spanyolország, Szlovákia, Ciprus és Görögország. Csakhogy Romániában nem olyan a helyzet mint a négy másik országban. Spanyolország hosszú ideje szembesül a mindig is elszakadni kívánó Baszkföld problémájával, Szlovákiában mintegy 450 ezer magyar él a Felvidéken, vagyis a magyar határ közvetlen közelében, Cipruson a szigetet határ osztja görög és török területté, Görögország pedig mindig is a görög Ciprust támogatta.

Csakhogy ilyen problémák nincsenek Romániában: nincsenek függetlenségi törekvések, az országnak nincs magyar többségű területe a magyar határ mentén, és területi vitái sincsenek szomszédos országokkal. Ennek ellenére a bukaresti vezetés álláspontja Koszovó ügyében ellentétes az EU-éval és az Egyesült Államokéval.

Andreescu utal arra az ankétra, amelyet az Adevărul portál közölt pár nappal az ominózus focimeccs után, és amely arra a kérdésre kereste a választ, hogy Románia miért nem ismeri el Koszovó függetlenségét? Egy nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakértő, Răzvan Munteanu azt válaszolta, hogy Koszovó elismerésével Bukarest közvetve elismerné államként a Moldova keleti részén fekvő szakadár régiót, Transznisztriát, és precedenst teremtene „az úgynevezett Székelyföld” függetlensége tekintetében. A szintén megszólaló volt külügyminiszter, Cristian Diaconescu ugyancsak ebben a regiszterben érvelt, hivatkozva a bukaresti parlament 2008-as döntésére, amely Transznisztria elismerésével hozta összefüggésbe Koszovó függetlenségének tudomásul vételét, illetve Románia szakadásának veszélyeire is utalt.

Koszovó elszakadásának évében, 2008-ban a román álláspont hangoztatói nem győzték hangsúlyozni: nem létezik olyasmi, hogy az elszakadáshoz való jog, amely bármely ország valamelyik régióját megilletné és hogy Románia mennyire elkötelezett a nemzetközi etika iránt. Elszakadáshoz való jog valóban nem létezik, csakhogy az a 119 ország, amely 2022-ig elismerte államként Koszovót, nem is erre hivatkozott. Döntésüket az a belátás alapozta meg, hogy fontos stabilizálni a nemzetközi viszonyokat, amelyeket súlyosan megterhelt a dél-szláv háború.

Mert hogy Szerbia 1990-ben felborította annak a három, egyidejűleg érvényes és egymást kölcsönösen támogató alapelvnek az egyensúlyát, amelyre a nemzetközi stabilitás alapul: ezek a népek önrendelkezése, az emberi jogok tiszteletben tartása és az államok területi épségének tiszteletben tartása.

„Ha a nemzetközi közösség előnyben részesítette volna Szerbia területi integritását, akkor elfogadta volna az emberi jogok népirtás szintjéig való drámai megszegését. Tehát szembement volna a nemzetközi jog egyik alapelvével. Végül az az álláspont alakult ki, hogy a népirtást el kell kerülni, akkor is, ha ez Szerbia területi integritásának kárára történik. Az Egyesült Államok és az EU-tagállamok többsége inkább az embereket részesítette előnyben a kövekkel szemben”

– írja Gabriel Andreescu. Vagyis, ahogy bizonyos kontextusokban elhangzott: az elszakadás tolerálása és támogatása az emberi jogok fokozottabb védelméhez vezet, ami a nemzetközi stabilitást biztosítja.

„Steril” az az indoklás, amit a román külügyminisztérium azóta is ismétel a közvéleménynek, hogy Koszovó államiságának egyoldalú kikiáltása sérti a nemzetközi jog elveit.

Románia félelmei teljesen alaptalanok – véli Andreescu. A Székelyföld (és a szerző le is írja, hogy történelmi régióként tekint a Székelyföldre, „úgynevezett” nélkül – szerk. megj.) Románia közepén fekszik, az elszakadás pedig elképzelhetetlen.

„Ha Hargita és Kovászna megye lakóinak többsége az elszakadást óhajtaná, a román állam pedig játékból igent mondana, az úgynevezett Székelyföld Állam néhány hónap alatt kimúlna. Egy belső enklávénak teljesen el lehet vágni a kapcsolatait a külvilággal.”

Szerbia területi integritásának sérülését kiegyensúlyozta az, hogy korábban az erőszak legsúlyosabb formája, a népirtás árnyékában létező emberi jogok fokozottabb védelmet kaptak. Ehhez képest Transznisztria elszakadása Moldovától nem eredményezne mást, mint az emberi jogok helyzetének rosszabbodását ebben a régióban. Mi több, Moldova területi egysége garantálja az emberi jogok és szabadságjogok nagyobb biztonságát az ország minden lakója számára. A nemzetközi jognak egyetlen alapelve sem legitimálná Transznisztria elszakadását Moldovától. Ezért a transznisztriai helyzet Koszovóhoz hasonlítása egyszerűen ostobaság.

Andreescu úgy véli, elképzelhetetlen, hogy a 15 éve létező Koszovó ismét Szerbia része legyen, hacsak nem történik valamilyen regionális katasztrófa. Ezért érthetetlen, hogy Románia miért nem csatlakozik a nyugati állásponthoz, amely az embereket részesíti előnyben a kövekkel szemben. Jó lenne, ha a hozzáértő és valóban független külpolitikai szakértők valahogy rávezetnék a politikai döntéshozókat és a közvéleményt, hogy megértsék: mennyire érett vagy éretlen volt eddig Románia politikai Koszovó ügyében – zárja írását Gabriel Andreescu.