Mert a rendőrség nem állt a helyzet magaslatán.
A rendőrség hathatós közreműködésével – mondjuk ki nyugodtan: balféksége miatt – csúszott ki egy elképesztően értékes ókori lelet – egy 2500 éves korinthoszi sisak – megtalálójának a kezéből a szerencse. Olyannyira, hogy a megtalálónak járó, mintegy 100 000 eurós jutalom helyett bűnvádi eljárás indult ellene.
Az 51 éves Iași megyei férfi esete azt követően került nyilvánosságra, hogy a Neamţ megyei rendőrség házkutatást tartott nála, mivel nem jelentette be az értékes műkincs megtalálását a törvényben előírt 72 órán belül.
A férfi viszont azt mondja: a sisakot még három évvel ezelőtt találta fürdés közben, amikor a Szeret folyóban lubickolt.
Mivel sejtette, hogy értékes leletről van szó, és arról is tudomása volt, hogy ilyenkor a megtalálónak valamilyen jutalom is járt, a sisakot bevitte a falusi rendőrőrsre.
Az ügyeletes rendőrnek azonban fogalma sem volt, hogy mi a teendő, ezért aztán nem tudott semmilyen tanácsot adni.
Ennek nyomán a megtaláló – saját bevallása szerint – hazavitte a sisakot, és elraktározta a padláson.
De akkor hogyan jutott utólag a rendőrség tudomására, ha korábban kolláégájuk ennyire tökéletlen volt?
Nos, mint kiderült, a történet egy kicsit másképp szól.
A sisakot még 2014-ben találták meg. A megtaláló először valóban elvitte a rendőrségre, és az ügyeletes rendőr valóban nem tudott neki értelmes tanácsot adni azzal kapcsolatban, hogy mit tegyen.
Ennek nyomán saját szakállára elkezdett vevőt keresni rá, de egy potenciális vásárlóval nem tudott megállapodni az árban, ezért aztán meghirdette a sisakot a Facebookon.
Azóta azonban senki sem jelentkezett, így a hirdetést újra megosztották 2020-ban – ekkor tűnt fel a sisak a hatóságoknak, és ennek nyomán tartottak házkutatást a férfinél a Neamţ megyei rendőrök.
Pedig régészek szerint a sisak igencsak különleges, így értéke 400 000 euró is lehet. A megtaláló ennek 30 százalékára lett volna jogosult, illetve kiemelkedően értékes lelet esetén az érték további 15 százalékát is hozzácsaphatják a jutalom összegéhez.
Ez jó 100 000 euró lehetett volna.
Csakhogy egy fogalmatlan vidéki rendőr, illetve a saját határozatlansága miatt – a rendőr tanácsa nélkül is elvihette volna egy múzeumba megnézetni a sisakot – most ahelyett, hogy azon gondolkodna, mire költi a jutalmat, a lelet bejelentésének elmulasztása miatti büntetőeljárás miatt fájhat a feje.
A tanulság: ha ön olyasmit talál a folyóban lubickolva, vagy esetleg a kiskertben ásva, amiről azt gyanítja, hogy akár értékes is lehet, ne a rendőrségre vigye.
Hanem egyenesen a legközelebbi múzeumba.
Haszontalan a ráfüggés a napi közéleti történésekre, ha mellőzzük a történelmi visszatekintést.
Az olvasás és a tudás elsajátítása nem mindig azokon a csatornákon keresztül történik, amelyek évszázados hagyományokra épülnek.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
További híreink: Kicsi Zsiga sztékje lett a legjobb egy rangos séfversenyen, egy nőgyógyász pedig 80 ezer eurót fizethet egy volt betegének, akinek az életét kockáztatta a hanyagságával.
Nem közlekedhetnek az országos vasúti hálózaton a Román Vasúttársaság utasszállító részlegének (CFR Călători) villamos mozdonyai, mivel az állami vasúti cég adósságokat halmozott fel a vasúti áramszolgáltató, az Electrificare CFR Rt. felé.
Németországban kapták el a saját lányát Spanyolországban elrabló román férfit. Havas esővel, hóval és hideggel indul az október.
Nagyszabású ellenőrzést tartottak a hatóságok Kászonaltízen, Kászonjakabfalván, Kászonújfaluban és Kászonfeltízen szerdán reggel, melynek eredményeként temetes bírságot róttak ki.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Egy elhunyt személyt találtak a tűzoltók az Olt vizében, akit partra emeltek Csíkszentdomokoson – adja hírül a Hargita Megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
… George Simion mester lemondta a Netflix-előfizetését, mert woke és transz és Musk… és elkezdtek hullani a fejek a kórházban, ahol hét kisgyerek meghalt.

Közben a védelmi minisztérium bevezetné és elég jól meg is fizetné a négy hónapos önkéntes sorkatonaságot, Buzăuban pedig a világ legerősebb csípős paprikájának kitenyésztésén dolgoznak.

Spekulációkat gyanít az energiaügyi miniszter, miután háromszoros profitot termelnek Romániában az energiavállalatok. Diana Buzoianu pedig megbolondul, ha meglát egy újabb szórólapos környezetvédelmi kampányt...
Spekulációkat gyanít az energiaügyi miniszter, miután háromszoros profitot termelnek Romániában az energiavállalatok. Diana Buzoianu pedig megbolondul, ha meglát egy újabb szórólapos környezetvédelmi kampányt...
További híreink: Kicsi Zsiga sztékje lett a legjobb egy rangos séfversenyen, egy nőgyógyász pedig 80 ezer eurót fizethet egy volt betegének, akinek az életét kockáztatta a hanyagságával.
További híreink: Kicsi Zsiga sztékje lett a legjobb egy rangos séfversenyen, egy nőgyógyász pedig 80 ezer eurót fizethet egy volt betegének, akinek az életét kockáztatta a hanyagságával.
Újabb csecsemő halt meg a iași kórházi fertőzés miatt. Máris tárgyalnak Horațiu Potra és két családtagja kiadatásáról.
Újabb csecsemő halt meg a iași kórházi fertőzés miatt. Máris tárgyalnak Horațiu Potra és két családtagja kiadatásáról.
Németországban kapták el a saját lányát Spanyolországban elrabló román férfit. Havas esővel, hóval és hideggel indul az október.
Németországban kapták el a saját lányát Spanyolországban elrabló román férfit. Havas esővel, hóval és hideggel indul az október.
Első világháborús lövedékek kerültek felszínre a múlt havi erős árvíz után. Milyen lesz az időjárás a következő héten?

… feketemunka-rekordot mértek egy bukaresti cégnél, 530-an dolgoztak illegálisan egyszerre… és egy hölgy macskának nézett egy sünt, mire az megharapta, jöhetett a veszettség elleni oltás.

További híreink: Mégis meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésplafonját, csütörtökön pedig pszichiátriai intézetbe szállították az iskolákat, kórházakat fenyegető fiút, akit szerdán vettek őrizetbe.

Közben Dubajban elfogták Călin Georgescu fél éve elmenekült zsoldosvezérét, Horațiu Potrát. Kezdődik az egyetemi tanév, kezdődnek a diáktiltakozások is.