Nincs merszük egyenesen kiállni egyik jelölt mellett sem, de azért HunoЯ elmondta, hogy ő kire szavaz.
Mivel az RMDSZ-t sem Klaus Iohannis, sem Viorica Dăncilă nem kereste meg az államfőválasztás első fordulója óta eltelt napokban, a szövetség egyikük támogatására sem tudják biztatni választóit. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Állandó Tanács szerdai ülése után mondta ezt Kolozsváron.
Amint az várható volt,
(az ő szóhasználatukkal: az erdélyi magyarságnak), ezért HunoЯ csak annyit tudott röviden elmondani, hogy az erdélyi magyar emberekre bízzák, hogy elemezzék, majd döntsék el okosan, józan eszük szerint, hogy kire szavaznak a második fordulóban (amivel nyilván az is jár, hogy majd vállalják is döntésükért a felelősséget, mert az RMDSZ nem fogja).
Ámde azt is hangsúlyozta az RMDSZ 3,9 százalékos államelnökjelöltje, hogy azért el kell menni szavazni, mert igen fontos, hogy alakítsuk a dolgok menetét. Vagyis az üzenet: menjetek szavazni és szavazzatok, akire akartok.
Na de most jön a csavar: egy újságíró kolléga megkérdezte HunoЯtól a sajtótájékoztatón, hogy Iohannis és Dăncilă közül kit tart alkalmasabb elnöknek. Ő erre nem tudott válaszolni, mert ez egy „megválaszolhatatlan kérdés” (értsd: mindkettő rossz), de azt azért elmondta, hogy a második fordulóban ő maga az Európai Néppárthoz tartozó jelölt neve mellé üti majd a pecsétet a szavazófülke magányában. Aki viszont nem Dăncilă, hanem… tessék rájönni kizárásos alapon.
Nézzük csak: mindenki szavazzon józan esze, belátása szerint, az RMDSZ nem fogja senkinek megmondani, kire, de azért khm.. jó lenne, ha mindenki khm… Klaus Iohannisra szavazna (arra a Iohannisra, akit az RMDSZ a kezdetektől fogva utál és öt éve gyaláz, ahol ér).
Világos, mi?
Aki akarja, megnézheti a videót a bejelentésről:
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.