// 2025. augusztus 2., szombat // Lehel

Soha nem lesz vége: kigyulladt egy beteg a műtőasztalon

// HIRDETÉS

Egy tumort akartak eltávolítani az orvosok, de felgyújtották a páciens arcát.

Egy 84 éves férfi szeme alól egy daganatot próbáltak eltávolítani a Temesvári Megyei Kórházban, amikor a baleset történt. A műtőorvos a beavatkozás közben jött rá, hogy mégsem csak felületi tumorról van szó, ahogy azt az elején gondolták, így a hosszabb beavatkozás miatt a páciens intubálása mellett döntött. Csakhogy a műtéthez használt elektromos szike be volt kapcsolva, ez pedig lángra lobbantotta az oxigént az idős férfi arca körül, amitől az könnyebb égési sérüléseket szenvedett, sőt az orvos is megégette a kezét.

Az orvos utólag azt nyilatkozta, hogy „szerencsére résen voltak” és hamar eloltották a tüzet, és hogy ilyen balesetek „bárhol előfordulhatnak”.

Ami azt illeti a 84 éves férfi még jól járt a könnyebb égési sérüléseivel.

Emlékezzünk csak vissza arra a 2019 végén történt esetre, amikor egy páciens teste kigyulladt a műtőasztalon a bukaresti Floreasca kórházban, beavatkozás közben – a szemtanúk szerint valósággal „fáklyaként lángolt” –, a 66 éves nő pedig néhány nappal később bele is halt a sérüléseibe. Akkor is egy elektromos szike okozta a balesetet, valamint egy felháborító hanyagság: műtét előtt gyúlékony, alkoholalapú anyaggal fertőtlenítették a nő testét.

Az eset nyomán ráadásul az is kiderült, hogy a kórház sebészeti osztályán egy másik beteg is megégett egy évvel korábban, csak azt az ügyet akkor sikerült eltussolni.

Ne legyen beteg!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?
Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások
Krónika

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások

Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál
Székelyhon

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is
Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek
Székelyhon

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek

Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.

// még több főtér.ro