// 2026. november 7., szombat // Rezso

Senki nem érti a szexuális nevelés bevezetéséről szóló, összevissza kutyult törvényt, csak az alkotmánybíróság

// HIRDETÉS

Az erkölcscsősz honatyák addig piacosították a sokat vitatott jogszabályt, hogy még Iohannis is belekötött, a talárosok szerint viszont így tökéletes, ahogy van.

Egy újabb vitatott jogszabály telenovellája ért véget csütörtökön: az alkotmánybíróság megalapozatlannak találta a Klaus Iohannis államfő által benyújtott óvást, így a szexuális nevelésről egészségügyi nevelésre átkeresztelt tantárgy immár törvényes keretek közt kerülhet be az iskolai programba.

Iohannis még áprilisban kihirdette a gyermekjogvédelmi törvényt módosító jogszabály eredeti verzióját, mely szerint az iskolákban félévente legalább egy alakalommal szexuális felvilágosítást kell tartani, az erkölcscsősz törvényhozók azonban – többek közt az ortodox egyház nyomására – a tantárgy nevét hirtelen szexuális nevelésről egészségügyi nevelésre változtatták, sőt, ezúttal azt is beleírták, a tantárgy csak akkor oktatható, ha a gyerekek szülei is beleegyeznek.

Prüdéria ide, álszentség oda, az új verziót a parlament lazán megszavazta, Iohannis azonban közölte, a módosítás indoklásából egyáltalán nem derül ki, hogy mit is értünk egészségügyi nevelés alatt, a tantárgyat milyen gyakorisággal kell oktatni, s hogy a szülő beleegyezését egészen pontosan mikor, milyen formában kell kérvényezni.

Tehát most ott tartunk, hogy ezekre a kérdésekre nem tudjuk a válaszokat, de legalább „született” egy új tantárgy, melynek a jellege és a tartalma ki sincs találva.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro